ELŐOLVASÁS: Elyn Vee N.: Jake (#1 Zivatar)



„Tisztán emlékszem arra, amikor először találkoztam Summer Westonnal. Szigorúan konzervatív és kőgazdag család tagja volt, aki mellettem bontogatta szárnyait, amit én nem mellesleg rohadtul élveztem is. Legalábbis addig, amíg rajta nem kaptak minket… Ennek már egy éve, most pedig itt áll a verandámon, hogy elmagyarázza, miért lépett le minden szó nélkül, egy kicseszett levelet hagyva maga után…”


Elyn Vee N. legújabb könyve hamarosan érkezik! Azon szerencsés olvasók közé tartozom, akik elsőként vehették kézbe ezt a csodálatos könyvet és ezért leírhatatlanul hálás vagyok az írónőnek, ugyanis Jake olyan szinten elvarázsolt, hogy még most is a hatása alatt vagyok... ♥





Kiadó: Book Dreams
Kiadás éve: 2020
Megjelenés időpontja: 2020. április 20.
❉❉❉


Igen, igen, igen! Ezt vártam! Tavaly ősszel olvastam az írónő első könyvét, a Cseszd meg, Hunter!-t, ahol még elég kiforratlannak tartottam a történetet, de láttam benne potenciált és tehetséget megcsillanni a sorok között. Ezért egy építő jellegű kritikát fogalmaztam meg, amit meglepetésemre az írónő nagy örömmel és köszönettel fogadott, hiszen ebből tanul, mondta.  A téli kisnovellánál már láttam a fejlődést, de úgy érzem, Jake könyvével az írónő elérte azt a szintet, ami már az én szívemet is kellően megragadja és teljesen magához húzza. Persze tudjuk, hogy minden pap holtig tanul, szóval még ennél a szintnél is van fentebb, hiszen az írók újabb és újabb tapasztalatokat és élményeket szívnak magukba, ami által még jobb lesz a könyvük a későbbiekben.

No de térjünk vissza Jake-re. Summer öccsével a nagynénjével lakik édesanyja halála után, hiszen apjuk elég kilengő életet élt már régen is, emiatt Stella fogadja be őket, aki nem éppen a nagynénik gyöngye. Summerben már csak az tartja a lelket, hogy amint betölti egy év múlva a 18-at, leléphet tőlük és viheti az öccsét is. A lány a családdal nyáron a nyaralójukban tölti az időt, ahol megismeri Jake Bexon-t. Jake egy jóképű, egyetemista srác, aki egy régi szerelmi csalódás miatt inkább csak az egyéjszakás kalandokba megy bele. Ám amikor megpillantja Summert még ő sem sejti, hogy egy olyan lányt sodort az útjába a sors, aki méltó az újbóli szívfájdalmakra. Szerelmük csodálatos virágként bomlik ki a nyár közepén, ám közös életüket beárnyékolja néhány múltbéli dolog, ami miatt nem lehet felhőtlen a boldogságuk. 

Az írónő saját idézetes képe a Facebook oldaláról
Már az első pár oldalon megragadott a könyv hangulata, teljesen átjön az hogy nyár van, amikor mindenkinek sokkal jobb a kedve, amikor a legszebb szerelembe esni. A főszereplőink nagyon szépen ki vannak dolgozva a családtagjaikkal és a mellékszereplőkkel együtt. A humor, ami kellően megfűszerezi a lapokat, hozzáad egy bizonyost pluszt az élményhez. Úgy is mondhatnám akár, hogy szerintem Elyn Vee N. a mi Elle Kennedynk lesz :)  Ehhez megvan minden: csodás pasi, kemény főszereplő csaj, sport és humor, valamint egy kis komolyabb téma is. Az írónő olyan gyönyörű mondatokat és bölcsességeket tűzött a sorok közé, amelyek kellően elgondolkodtatják az embert vagy éppen szívhez szólnak. A komolyabb témákat is nagyon szépen kibontja, elmagyarázza a miérteket és segít nekünk abban, hogy a dolgok mögé lássunk, hiszen nem minden csak fekete és fehér. Ez nagyon tetszett, valamint az is, hogy a karakterek igazán felnőttesen gondolkodtak és álltak a dolgokhoz, nem gyerekeskedtek.

Aztán ott vannak az érzelmek...azok a csodálatos pillanatok! Mindig alig vártam, hogy újabb Jake és Summer jelenetet kapjunk, nagyon szerettem a párosukat! Csak úgy izzott közöttük mindig a levegő! Mindkettejüket nagyon szerettem, hiszen önmagukban is fantasztikusak, együtt meg pláne! :)
Az erotikus részek is igényesek voltak, nem volt túltolva, kellő mennyiségben és minőségben kaptunk belőle jeleneteket.

Ahogy más is megjegyezte, szívesen olvasnék még róluk, vagy egyéb szereplők, tesók életéről, hiszen bőven akad még benne lehetőség. :)

Összegezve: totálisan szerelmes lettem! Nem volt még elég! Amikor a végére értem, teljesen szomorú lettem, amiért nincs tovább. De a jó hír, nyáron újabb könyv érkezik az írónőtől, addig is nagyon ajánlom a reménytelen romantikus lelkeknek az Ő könyveit!

Az írónőnek speciálba: Köszönöm a bizalmadat és amiért adsz a véleményemre!!! Csak így tovább! Bízz magadban, hiszen remekül csinálod, megéri csinálni! :) Rengeteget fejlődtél és ez már most rettentően érződik. ♥


Ha felkeltette az érdeklődésed a könyv, IDE KATTINTVA máris előrendelheted! :)



Csillagos értékelés:


Kedvenc idézetek:

"Ha léteznek lelkek, amelyek összetartoznak, akkor azok egyszer úgyis egymásra találnak. Akár akarjuk, akár nem."
*
"Olykor le kell mondanunk dolgokról, hogy valami jobbat kapjunk helyette."
*
"Önmagunkért változzunk, de sose felejtsük el, ki áll mellettünk, mert ő is ugyanúgy megérdemli, hogy a legjobb részünkből is kapjon, ne mindig csak a hibákból."
*
"Egy férfi mindig jegyezze meg. Egy nőt sosem faggatunk sem a kilókról, sem pedig a koráról. Aranyszabály."
*
"Addig nem tudod az újat beengedni az életedbe, ameddig a régit el nem engeded."


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése