Lakatos Levente: Vörös

Aki ​rám néz erős, határozott férfinak lát. Aki beszél velem, azt gondolja, könyörtelen vagyok. Pedig nekem is vannak gyenge pontjaim. És az a lány a kupiból közéjük tartozik…
Botond kilenc éve döntött úgy, hogy szülőhazájából menekülve egy másik ország fővárosában, Londonban próbál szerencsét. Számításai bejöttek, ma egy jól menő cég vezetője, és egy angol milliárdos lányának a férje. A vérbeli alfahím élete első ránézésre tökéletesnek tűnhet, valójában azonban szenved, és a sikerei ellenére magányos. Igazi barátok híján a problémáit magába és alkoholba fojtja, ám amikor összesodorja a sors a magyar lányokat foglalkoztató bordélyház új recepciósával, telefonbeszélgetéseik során megnyílik a csilingelő hangú idegennek.
Vajon az őrültségnek tűnő bizalom a teljes összeomláshoz, vagy egy mindent elsöprő, vakon indult szerelemhez vezet?
Az ötszörös Aranykönyv-díjas Lakatos Levente új regényében a modern romantikus regények, és a mellbevágó krimik világát elegyítve kalauzolja el olvasóit egy irigyelt, befolyásos férfi lelkének legmélyére.

Hajdú-Antal Zsuzsanna: Visszatérünk

"Kihúztam ​az íróasztalom fiókját, elővettem az öngyújtót, és remegő kézzel meggyújtottam a papírlap szélét.Beletörődve figyeltem, ahogy a láng kívülről befelé, egyre mohóbban falja az arcokra egyre kevésbé hasonlító széncsíkokat és az egymás felé hajoló törzseket, amíg teljesen fel nem emészti."
Szücs Kori középiskolás évei óta képtelen olajfestékkel festeni; azóta kizárólag fekete-fehér szénrajzok kerülnek ki a keze alól.
Mosonyi Anti a számítógépes játékok rabja, ami néha összekeveredik a rémálmaival.
Egy nap mindketten megkapják ugyanazt a Facebook-meghívót. Kori, Anti és Csilla hosszú évek után először találkoznak az Ajtósi Dürer Gimnázium ötéves érettségi találkozóján.
Nem csak a múlt kovácsolja őket össze, hanem egy közösen megélt tragédia is, ami egyik pillanatról a másikra felforgatta az életüket.
Ami után semmi sem volt többé ugyanolyan.
Ami után egyértelmű a feladat: megkeresni volt osztályfőnöküket, akinek jóval többet köszönhetnek, mint azt a középiskolában valaha is gondolták volna…

COVER REVEAL- Borítóleplezés: Amira Stone: Kitaszítottak (#1 A mágia rabjai)

Sziasztok!

Ma egy újabb borítóleplezést hoztam nektek, ezúttal az Aranymosás-győztes Amira Stone debütáló regényéről. A regény egy ifjúsági fantasy, aminek történetét négy karakter nézőpontján keresztül ismerhetjük meg.
Lássuk is a részleteket!

Alwyn Hamilton: A szultán foglya (#2 A sivatag lázadója)


Hatalom. Szerelem. Árulás.
Amani, a Kékszemű Bandita több mint egy éve harcol a Lázadó Herceg mellett, és már az egész világon félik a nevét. Amikor egy váratlan támadás során elrabolják, erejétől megfosztva és szerelmétől elszakítva a szultán palotájában köt ki – ez pedig olyan hely, ahol minden sarok mögött veszély leselkedik. Intrika, gyanú és félelem érezhető a falak között, de Amani igazi sivatagi lányként hamar rálel a túlélés titkaira. Dacolva minden veszéllyel kémkedni kezd a lázadóknak, ám ahogyan egyre több időt tölt magával a szultánnal, ráadásul a múltja különös alakokban bukkan fel előtte, szívében kétségek merülnek fel, hogy vajon a jó oldalon áll-e. De ez itt még közel sem a vég, hiszen, mint tudjuk: „Az új hajnal új sivatagra köszönt.”

John Marrs: The One - A tökéletes pár

Meddig ​mennél el, hogy megtaláld az igazit?
Nem kell hozzá más, csak egy egyszerű DNS-teszt. Gyorsan mintát vesz az ember, és már össze is párosítják a DNS-párjával – azzal, aki genetikailag neki rendeltetett.
Ezt ígéri egy DNSPárod nevű alkalmazás. Egy évtizeddel ezelőtt egy nagyvállalat bejelentette, hogy megtalálták azt a gént, ami párosítja az embereket a lelki társukkal. Azóta világszerte emberek milliói találták meg a DNS-párjukat. Azonban ennek a felfedezésnek megvannak az árnyoldalai: a teszteredmények miatt számtalan párkapcsolat bomlott fel, és a feje tetejére állították a klasszikus értelemben vett románcot, randevúzást és szerelemet. Öt nagyon különböző ember kap értesítés arról, hogy megtalálták a DNS-párjukat. Mindegyikük hamarosan találkozni fog az igaz szerelmével. De nem mindenki fog „boldogan élni, amíg meg nem hal.” Mert még a lelki társaknak is vannak titkaik. És némelyik bizony sokkolóbb, mint azt bárki sejtené…
Ez a lebilincselő regény bemutatja, hogy még a legtökéletesebb felfedezéseknek is lehetnek súlyos következményei.

COVER REVEAL - Borítóleplezés: Szaszkó Gabriella: Kora február

Sziasztok!

Nagyon boldog vagyok, hogy elsők között mutathatom be Nektek Szaszkó Gabriella legújabb könyvének borítóját! Örülök, hogy végre újabb remekművet olvashatunk az írónőtől, na de ez a könyv picit eltér a megszokottól. Lássuk is!


Októberi bookhaul és Novemberi TBR lista ~ 2019

Sziasztok!

Eltelt egy újabb hónap és mivel az október elég sok könyvben bővelkedett, gondoltam megosztom Veletek is a raktárvásáros élményeket, valamint hogy miket szereztem.

Valamint, hogy ne legyen túl rövid a bejegyzés, elhoztam a novemberi TBR (to be read) listám azokról a könyvekről, amelyeket mindenképpen olvasni szeretnék ebben a hónapban :)

Nem ígérem, hogy minden hónapban lesz ilyen, de ha tetszik Nektek a bejegyzés, szívesen összeírom ezeket a kis listákat, hisz nekem is jó visszanézni, miket olvastam és mennyit sikerült teljesíteni a várt tervekből.

Ha érdekel titeket, olvassatok tovább! :)


Tarryn Fisher: Tolvaj (#3 Szeress, ha hazudok is)



Emlékeztetőül magamnak:
A szerelem türelmes. A szerelem kedves.
A szerelem nem dicsekszik, nem henceg.
A szerelemben nincs arrogancia.
Sohasem durva, nyers vagy illetlen – nem öncélú.
A szerelmet nem könnyű felforgatni.
A szerelem nem kövezi meg a rosszat.
A szerelem bízik, remél és mindent kibír.
A szerelem sohasem évül el.
Küzdeni fogok érte.







Julia Lewis Thomson: Többek között (#3 Többek)


Mi kell ahhoz, hogy újra bízzunk?
Hideg, sötét múlt.
Rozsdás lakattal lezárt ajtók.
Ez vagyok én.
Megtanultam kötelességből felkelni mindennap, és megfelelni az elvárásoknak. Csak azért, hogy beleolvadjak a tömegbe és ne kérdezzenek az életemről.
Nem akarom, hogy belépj.
Nem akarom, hogy meglásd, ki is vagyok igazán.
Nem kell semmit megértened, egyszerűen jobban teszed, ha távol tartod magad tőlem.
Ki lehetsz?
Mit rejthet a mogorva álarcod?
Miért akarsz elijeszteni?
Én nem fogok megfutamodni, arra ne is számíts. Tudnom kell, ki van a falak mögött. Türelmes vagyok és elszánt. Nem fogsz eltaszítani!
Egyik lakat sem marad zárva örökké.

COVER REVEAL - Borítóleplezés: Rácz-Stefán Tibor: Pokolba a jó pasikkal!

Sziasztok!
Mint tudjátok, nemrégiben olvastam el Rácz-Stefán Tibortól 3 könyvet is, és nagyon-nagyon tetszett az, ahogy Tibi a történet szálait fonja, a stílusa, a karakterei kidolgozottsága, ezért úgy döntöttem, olvasni akarok tőle még nagyon sokat.
Engedjétek meg, hogy bemutassam Nektek Rácz-Stefán Tibor következő könyvének borítóját, ami szerintem eszméletlen jó lett és már alig várom, hogy olvashassam! :)

Tarryn Fisher: Dirty Red - Zűrös vörös (#2 Szeress, ha hazudok is)

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Drága Olivia!
Azt hitted, elveheted őt tőlem. Vesztettél. Most, hogy már az enyém, mindent meg fogok tenni, hogy velem maradjon. Kételkedsz bennem? Minden, amire te fented a fogadat, az enyém lett. Ja, és ha esetleg érdekel: már egyáltalán nem is gondol rád. Nem fogom elengedni őt… Soha.
Leah


Leah Smith végre mindent megszerzett, amit valaha is akart. Vagy mégsem? Házassága leginkább kölcsönbérletnek tűnik, mintsem élethosszig tartó elköteleződésnek, az általa felépített kép pedig a szeme láttára omlik össze. Új szerepében és a titkokkal teli múltjának terhével el kell döntenie, meddig hajlandó elmenni az ellopott kincsek megtartásáért.

COVER REVEAL - Borítóleplezés: On Sai: Álruhában (Vágymágusok 1.)

Sziasztok!
Végre én is azon szerencsések között lehetek, akik KMK-s könyvek borítóleleplezésében részt vesznek!
Íme a legelső könyv, aminek borítójáról lerántjuk a leplet, ez a könyv pedig nem más, mint On Sai, magyar írónő, legújabb sorozatának nyitókötete!
Bővebb infókért katt tovább :)


Top 5 legjobban várt könyv! ~ 2019 ősz ~

Sziasztok!

Nemrégiben csináltam egy listát, amelyben felsoroltam Nektek, hogy melyek azok a könyvek, amelyek hamarosan érkeznek, hiszen az ősz az egy könyves kánaán, ekkor érkezik rengeteg újdonság. A bejegyzést megnézhetitek ha ide kattintotok.

No de, ez egy elég hossszúúúú lista lett, ezért úgy gondoltam, elhozom Nektek azt az 5-öt, amelyet a LEGJOBBAN várom! Nem mondom, nagyon nehéz volt kiválasztani a kb. 20 tételből álló listából, de igyekeztem csakis a legjobbakat kiszedegetni :)

Azt is elmondom miért, szóval ne habozzunk, kattintsatok tovább! :)

Bakos R. Laura: Megélt életek



Dávid sikeres úszó volt, aki egy szerencsétlen baleset következtében megsérült, és már csak árnyéka önmagának. Mindenki a visszatéréséről faggatja, ő azonban hallgat.
Lili egy fiatal lány, aki az élet nehézségeivel néz szembe, miközben haldokló barátnőjét segíti át élete utolsó pár hónapján.
Mindkettőjüket megtörte az élet, de egy véletlennek köszönhetően találkoznak. Talán a nagybetűs Sors akarta így, vagy csupán a véletlen műve lenne? Vajon két összetört szív képes meggyógyítani és kiegészíteni egymást?



Tarryn Fisher: The Opportunist - Kihasznált alkalom (#1 Szeress, ha hazudok is)


Olivia Kaspen éppen most jött rá, hogy volt barátja, Caleb Drake elveszítette az emlékezetét. A lány eddig is azzal tett szert kétes hírnévre, hogy előnyt kovácsol a helyzetekből. 

Most pedig döntenie kell, milyen messzire hajlandó elmenni az ex visszaszerzéséért. Miközben Olivia valódi énje és a nem túl dicső közös múltjuk titokban tartásával birkózik meg, akadályt jelent Caleb kattant új barátnője, Leah. 

A két bestia őrült versengésbe kezd egy olyan férfiért, aki nem emlékszik egyikükre sem. Oliviának viszont hamarosan szembe kell néznie hazugságainak következményével…




Rácz-Stefán Tibor: Kapcsolatpróba (#2 Szállj a dallal)


Te ​képes vagy megnyitni a szíved?
Hanna azt hitte, megtalálta a tökéletes srácot. De miközben a barátaival az énekverseny következő megmérettetésére készülnek, a lánynak másvalakin jár az esze: Mátén, a rosszfiún, aki egyre kedvesebb hozzá…
Kiderülhet, hogy mégsem az a nagy Ő, akit álmaid pasijának hittél?
Máté nagy lehetőséget kap: egy újabb műtéttel ugyanúgy zongorázhatna, mint régen, feltéve, hogy nem bénul le a keze az operáció következtében…
Megéri mindent kockáztatni az álmaidért?
Dávid és Áron most külön utakon járva próbálják legyőzni a démonaikat: Áron a cukorbetegségével és az identitásával küzd, míg Dávid a teste gyengeségével.
Elég erősek lesznek ahhoz, hogy az első szerelem az utolsó maradjon?
Xiara már nem az a magabiztos, népszerű lány, aki egykor volt.
Társai kiközösítik, és retteg attól, hogy a múlt tönkreteheti a megújult kapcsolatot a szüleivel.
A tánc és a barátai szeretete elég erőt ad neki ahhoz, hogy elfogadja önmagát?
Az öt barát továbbra is egymás mellett áll, és a zenei vetélkedő következő fordulójára készülve küzdenek az álmaikért.
Van egy pont, amikor a szerelem lehet az egyetlen megoldás.
Kövesd a szíved dallamát!

Rácz-Stefán Tibor: Mikrofonpróba (#1 Szállj a dallal!)

Hanna, ​a magányos könyvmoly tragédiaként éli meg, amikor a tanár bátyjával egy vidéki kollégiumba költöznek. Ám ott két fiú is megdobogtatja a szívét.
Lehet-e választani álmaid pasija és életed legnagyobb meglepetése között?
Mátét a zene éltette, de egy szörnyű eset miatt vége mindennek. A fiú keserűségében másokat sebez, de amikor megismeri Hannát, a szócsatáik közben elfeledett érzések ragadják magukkal.
Bunkó srácból is lehet álompasi?
Dávid és Áron túléltek egy iskolai lövöldözést, és már két éve együtt vannak. A problémáik viszont egyre égetőbben törnek a felszínre, miközben elkeseredetten próbálják a kapcsolatukat egyben tartani.
Az első szerelem tényleg az utolsó marad?
A kínai származású Xiara egyetlen menedéke a tánc, ahol mindig békére lel a szülei vagy éppen a társai meggondolatlan szavai elől.
De vajon képes lesz valaha elfogadni önmagát?
Az öt barát összefogva, egymást támogatva küzd a démonaival, és összefognak, amikor szeretett kollégiumukat a bezárás fenyegeti.
Van egy pont, amikor a zene lehet az egyetlen megoldás…

Őszi könyveső, 2019!

Sziasztok!

Eljött az ősz, ami nekem történetesen az egyik kedvenc időszakom. Na nem a hideg miatt, mert az én fagyos testem menekül a 20 fok alatti hőmérséklettől, de imádom a színeket, a meleg pulcsikat, a forró teát, a tökfaragást és minden mást, ami az ősszel együtt jár. Hogy mi jó még ebben az évszakban? Hát az, hogy ilyenkor érkezik rengeteg újdonság a könyvpiacokon! Szokás szerint összeszedtem Nektek, melyek azok a könyvek, amelyeket a legjobban várok és amelyeket szeretnék beszerezni :)

Ha érdekel a listám, vagy csak szeretnél csemegézni az újdonságokból, kattints tovább :)



Sara Holland: Everless - A Varázslónő és az Alkimista (#1 Everless)

Sempera királyságában idővel fizetnek, amelyet kivonnak a vérből, vashoz kötnek és meg is esznek azok, akik tovább akarnak élni. A tehetős arisztokraták, például a dúsgazdag Gerling-család, halálra adóztatják a szegényeket, hogy évszázadokkal megtoldhassák saját életüket. Senki sem gyűlöli jobban a Gerlingeket, mint Jules Ember, aki tíz éve az apjával együtt a szolgálatukban állt, amíg egy végzetes baleset arra nem kényszerítette őket, hogy éjnek évadján meneküljenek el a fényes kastélyból. Amikor Jules rájön, hogy az apja haldoklik, tudja, hogy vissza kell térnie Everlessbe, időt kell szereznie az apjának, mielőtt örökre elveszítené. Ám a visszatérés Everlessbe több veszéllyel – és kísértéssel jár – mint Jules várta. Hamarosan beletéved a sötét titkok mocsarába, és nem tud választani két testvér között, akikről azt hitte, hogy sohasem fogja viszontlátni őket. Döntéseivel megváltoztathatja a sorsot – sőt, magának az időnek a sorsát.

Benina: Mindig és soha


Faith Morgan mindent elveszített.
Két hét pokol után a tanúvédelmi programba kerül. Nem térhet vissza az otthonába, többé nem láthatja a legjobb barátnőjét, elvették az álmait, hitét megváltozott a kinézete, és elvesztette még a nevét is.
Faith többé nem létezik, Honey lépett a helyére.
Vajon rábízhatja magát az ügynökre? Biztonságban lesz az új otthonában? Okos dolog-e közel engedni magához a kisváros egyik legnagyobb szívtipróját?
Bray den Holmes mindent maga mögött hagyott.
Kétszer segített nagybeteg öccsén, de végül mindkettejük talpa alól kicsúszott a talaj. Zach depresszióba süllyedt, Bray pedig bulit bulira halmozott, hogy azt érezze, él. Elmenekült a családja közeléből, és egyetlen ember van, akinek a kedvéért hajlandó hazatérni: az öccse.
Ki az a titokzatos lány, aki nemcsak a kisfiút, hanem Brayt is vonzza, mint a mágnes? Miért olyan ellenséges? Miért olyan óvatos? Honnan származnak a sebhelyei?
Faith szeretné meghúzni magát, Bray viszont szeretné megérteni őt.
Egyikük sem tud szabadulni a másik hatása alól – és talán nem is akarnak.
Csakhogy Faith vészterhes múltjával nem könnyű szembenézni.
Vajon mit bír ki a szerelmük? És mit tehetnek, ha a kisvárosban felbukkan a legnagyobb ellenség? 

Rebecca Ross: A királynő felemelkedése (#1 The Queen-triológia)


Briennának ​csak két vágya van: egy sikeres vizsga, hogy hivatott lehessen, és egy pártfogó. A valeniai híres Magnalia Házban, ahol felnőtt, elvben felkészítették erre az életre. Mert vannak, akiket ösztönös tehetséggel áldott meg a sors az öt hivatás – a művészet, a zene, a színjátszás, az ékesszólás és a tudás – valamelyikével, ám Brienna csak hosszas vívódás után talált rá a magáéra, a tudásra. Így hát bekövetkezik az, amitől a legjobban félt, és nem talál magának pártfogót. Hónapokkal később váratlan fordulattal jelentkezik a reménybeli pártfogó egy kegyvesztett lord személyében. A lány kelletlenül fogadja el az ajánlatot, mert gyanakszik a lord szándékaira. Ám a történet nem ilyen egyszerű, mert javában folynak az előkészületek a valeniai királysággal rivalizáló Maevana uralkodójának megbuktatására, hogy a jogos – és varázserejű – királynőt juttassák vissza a maeván trónra. Sokan vannak az összeesküvők, köztük olyanok, akik közelebb állnak Briennához, mint azt a lány gondolná. A készülődő háborúban Briennának választania kell a hivatás és a vér szava között.

Brittainy C. Cherry: A szív ritmusa (#1 A szív ritmusa)


Amikor először pillantottam meg Jasmine Greene-t, olyan hatással volt rám, mint a hűs, simogató esőcseppek egy forró napon. Én voltam a félénk, visszahúzódó zenész, ő az iskola koronázatlan királynőjeként tündökölt. Nem volt bennünk semmi közös, csak a zenénk és a szívünket gyötrő magány.
Volt valami a szemében, ami azt sugallta, hogy a mosolya nem mindig őszinte. Volt valami a hangjában, ami megadta nekem a reményt valamire, amire mindig is vágytam.
Aztán egyszer csak eltűnt az életemből. Gyorsan és váratlanul, akár egy villanás.
Egy örökkévalóság után újra találkoztunk. Ott állt előttem a New Orleans-i utcán.
Megváltozott. Akárcsak én. Hideggé tett bennünket az élet. Keménnyé. Elszigeteltté.
De bármennyire is különböztünk egymástól, a darabokra tört lényem meglátta benne a magányosságot. Visszajött, és én tudtam, hogy többé nem engedem el magam mellől.

Rácz-Stefán Tibor: Élni akarok!

Mernél szeretni, ha az időd lejárt?
Lilla már évek óta a halál árnyékában él.
Beteg, és tudja, hogy csak hetek vannak hátra számára. Hazatér a kórházból, hogy teljesítse a bakancslistáját, segítsen szeretteinek az álmaik elérésében, és még utoljára átélje a hétköznapok egyszerű csodáit.
Nem is vágyik ennél többre, ám ekkor megismeri a szomszéd srácot, aki az összes tervét felforgatja…
Noel egy pimasz, irritálóan vonzó, de közben érzékeny fiú, akinek mindene a fotózás, és az az álma, hogy bejárja a világot.
Nem is sejti Lilla sorsát.
A két fiatal egyre közelebb kerül egymáshoz, de Lilla nem akar szerelembe esni. Nem vágyik másra, csak hogy a fiúval lehessen, de retteg attól, hogy Noel viszonozza az érzelmeit.
Mi a jobb?
Ha az ő érdekében eltaszítod magadtól azt, akit szeretsz, vagy ha esélyt adsz a boldogságnak, bármilyen röpke legyen is?
Éld meg a csodákat!

R. Kelényi Angelika: Mennyei bűnök 2. (Riva nővérek)


1860. ​Róma.
Blanca egy gazdag, nápolyi kereskedő lányaként, álnéven – életét kockáztatva – nyer felvételt a Sant'Ambrogio zárdába.
Marco Fiore, a volt vatikáni nyomozó azzal bízza meg, hogy szerezzen bizonyítékot Maria Luisa zárdafőnöknő gyalázatos tetteire.
Blancának nincs más választása, a tét a szabadsága és a húga jövője.
Miközben a lány elviseli a megaláztatásokat, a zaklatásokat, a testi és lelki kínokat is a küldetés érdekében, Marco igyekszik a Vatikán magas rangú hivatalnokairól lerántani a leplet.
Nyomozásuk során olyan mocskos titkokra derül fény, melyeket korábban a sokat megélt Fiore is elképzelhetetlennek tartott.
Mire képes egy meggyötört, fiatal nő, ha szembekerül a sátáni kegyetlenséggel?
Vajon születhet-e szerelem a Gonosz árnyékában?
A történetet valós események ihlették. 

ELŐOLVASÁS: J. K. Smith: Csak a tested érdekel


Hidvégi ​Bora titkárnő egy nagy építési vállalatnál. Vőlegényével, Péterrel él együtt egy hazug kapcsolatban. Csak a végső lökést várja, hogy kiléphessen abból a börtönből, ahová évekkel ezelőtt bezárta magát.
Tokodi Zsolt Bora főnöke, a cég igazgatóhelyettese. Arrogáns, egoista, gazdag aranyifjú, akinek van egy titka, amiről senki sem tud…
Mindkettejüknek éppen kapóra jön a céges kiküldetés Skóciába. Zsolt szándéka, hogy egy olyan kolléganőt vigyen magával, aki cseppet sem kelti fel a figyelmét, így a titka rejtve maradhat, Borának viszont konkrét tervei vannak Zsolttal: barátnői tanácsára nőcsábász főnökével akar bosszút állni folyton hűtlen ex-vőlegényén.
Zsolt és Bora között már az úton átrendeződnek az erőviszonyok, megkezdődik a csatározás, aminek nem várt eredménye lesz.
Vajon egy váratlan baleset közelebb viszi a két embert egymáshoz, vagy minden visszatér a régi kerékvágásba? A szerelem képes átformálni a férfi személyiségében nyomot hagyó gyerekkori sérüléseket, vagy erősebbnek bizonyul Zsolt makacs védekező mechanizmusa a sérthetetlen macsó szerepének fenntartására?
A Szerelem hirdetésre című regényéért Aranykönyv-díjra jelölt J. K. Smith legújabb könyve – amelyben az írónőtől megszokott jellegzetes humor találkozik a mélyebb érzelmeket is megmozgató szálakkal – ezekre is megadja a választ a romantikát és kalandot kedvelő olvasóknak.

XXVI. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál | Élménybeszámoló + Nyereményjáték!

Sziasztok!

Szerencsére idén is eljutottam a Nemzetközi Könyvfesztiválra, ami annyira hatalmas élmény volt újfent, hogy gondoltam megosztok Veletek is néhány képet, illetve beszámolót róla. Ha érdekel titeket, valamint szeretnétek egy jót játszani is, kattintsatok tovább! :)

Carrie Cooper: A szemtanú (#1 Lili Green)

Ki ne várná repesve, hogy beteljesíthesse gyermekkori vágyát?
Hogy kiszakadva a hétköznapok egyhangúságából végre nekivághasson egy kalandos világ körüli útnak?
Lili Green izgatottan készül a régóta szervezett utazásra. Összekészített csomagokkal és új élmények reményével vág bele az indulás előtti utolsó munkanapjába. Ám egy pillanat alatt minden a feje tetejére áll, amikor Lili egy bűncselekmény szemtanújává válik, és ezáltal egy bérgyilkos céltáblájának közepére kerül. A teljesen félresiklott utazás pedig immár nem a szép emlékek gyűjtéséről, hanem az életben maradásról szól.
Carrie Cooper kalanddal, érzelemmel, humorral és váratlan fordulatokkal teli története során végigizgulhatjuk, hogy egy teljesen hétköznapi lány mit tesz olyan cseppet sem mindennapi helyzetek sodrásában, amelyek végérvényesen megváltoztatják az életét.

Vi Keeland - Penelope Ward: Nagyképű öltönyös


Az ellentétek meddig vonzzák egymást?
A szokásos reggelnek indult a vonaton.
De csak addig, amíg fel nem figyeltem az átellenben ülő férfira.
Olyan lekezelőn beszélt valakivel telefonon, mintha ő irányítaná a világot.
Mégis minek képzeli magát ez a nagyképű öltönyös? Istennek?
Bár meg kell hagyni, tényleg úgy nézett ki, mint egy isten.
Ám mi ketten nem is lehetnénk különbözőbbek.
És jól tudjuk, mit mondanak az ellentétekről.
Semmi sem készíthetett volna fel arra az útra, amire végül magával vitt. Arra pedig pláne nem, hogy hova fogunk a végén kilyukadni.
Mert minden jó véget ér, igaz egyszer?
Leszámítva a mi kapcsolatunkat, mert még csak nem is sejtettem, hogy az miként végződik.

Leigh Bardugo: Six of Crows - Hat varjú (#1 Hat varjú) (Grisaverzum)


Ketterdam: nyüzsgő nemzetközi kereskedelmi csomópont, ahol jó pénzért minden megkapható, és ezt senki nem tudja jobban, mint Kaz Brekker, a kivételes tehetségű bűnöző. Kaz veszélyes küldetésre kap megbízást, és cserébe olyan gazdagságot kínálnak neki, ami legvadabb álmait is felülmúlja. Egyedül viszont képtelen sikerre vinni a vállalkozást…
Egy bosszúszomjas elítélt.
Egy szerencsejáték-függő mesterlövész.
Egy különleges múltú szökevény.
Egy Kísértet néven ismert kém.
Egy varázserejét a nyomornegyedben kamatoztató szívtörő.
Egy tolvaj, aki a leglehetetlenebb helyzetekből is kiszabadul.
Hat veszélyes törvényenkívüli és egy lehetetlen vállalkozás. Kaz csapata az egyetlen, ami megmentheti a világot a pusztulástól – ha előbb ki nem nyírják egymást.

5 magyar író, akiknek nagyon várom az új könyvét!

Sziasztok!
Március 15-e révén szerettem volna picit tisztelegni a magyar nemzet előtt, ám ezt átvezettem könyves formába, hogy Nektek is izgalmasabb és érdekesebb legyen!

Tudjuk, hogy rengeteg nagyon tehetséges és lenyűgöző magyar íróink vannak, ezért most kiemeltem 5-öt közülük, akiknek rendkívül várom az új könyvüket!

De hogy ki a legjobb 5 számomra? Kattintsatok és megtudjátok! :)


Ella Maise: Imádlak, Jason Thorn

Az első perctől kezdve odavagyok érte…
Jason Thorn… a bátyám legjobb gyerekkori barátja.
Ó, hogy milyen iszonyatosan szerelmes voltam ebbe a fiúba! Ugye milyen romantikus? Ahogy az ember lánya érzi az izgalmas bizsergést, amikor először átéli, amint szárnyra kapnak azok a híres pillangók – és csakis Jason miatt! Csakhogy egyszer véget ér a tündérmese, sárba tiporják az álmaidat, utána pedig biztos, ami biztos, darabokra törik a szívedet is. Ez a fiú pontosan ezt tette velem.
Miután túljutottunk az álmok sárba tiprásán, ő lett az a srác, akit messze elkerültem. Amikor egy szörnyű tragédia történt a családjában és elköltöztek, én készen álltam arra, hogy mindörökre elfelejtsem.
Mára igazi filmcsillag lett belőle. Olyan szupersztár, akiért a nők őrjöngő lelkesedéssel rajonganak. Olyan ez, mint egy valóra vált álom, ugye? Szerintem egyáltalán nem.
Hogy ki vagyok én? Olive, egy újdonsült írónő. Vagyis hát ÉN írtam azt a könyvet, amit filmre visznek, mégpedig Jason főszereplésével! Ezenkívül az internet azzal van tele, hogy én vagyok az a szerencsés lány, akit a szupersztár Jason Thorn hamarosan feleségül vesz.
Most megint azt gondolod, hogy a világ legmázlistább csaja vagyok? Hát nem. Szó sincs semmi ilyesmiről.
Ella Maise, nemzetközi bestsellerszerző első, magyar nyelven megjelenő kötetében kilép a hétköznapok szürkeségéből, és egy varázslatosan romantikus világba repít.

Brittainy C. Cherry: Gravitáció (#4 Az vagy nekem)

Engem ​az érzelmeim vezéreltek, ő fásult volt és közönyös. Én álmodoztam, ő rémálmokban élt. Én gyakran sírtam, neki nem voltak könnyei.
Bár jégből volt a szíve, voltak röpke percek, amikor összekapcsolódott a pillantásunk és megláttuk egymás lelkében a titkokat, és amikor az ajka megízlelte a lelkemet mardosó félelmeket, én pedig magamba szívtam az ő fájdalmát. Néha még azt is elképzeltük, milyen lenne egymást szeretni, de a közénk furakodó, csúf valóság rendre a földre kényszerített minket.
Nem tudta, hogyan kell szeretni, és ugyanezt rólam is el lehetett mondani. Mégis… ha esélyt kapnék arra, hogy újra szerethessek, ismét őt választanám.
Még akkor is, ha tudnám, hogy fájni fog. Még akkor is, ha újra és újra földhöz vágna bennünket a gravitáció.
Lucy és Graham szívbe markoló története megmutatja, milyen az, amikor a szavak már nem elegendők. Ami segíthet, az egy ölelés, amiben a lelkek érintkeznek, és egy tekintet, ami többet mond bármely szónál. Olyankor beszélnek igazán – azon a nyelven, amit a legjobban értenek.

Róbert Katalin: 6 hét a világ

Nelli évek óta álmodozik a nagy Őről, akit még a gimnáziumi színjátszókörben ismert meg. Az iskolában vonzalom ébred köztük, de K.M. leérettségizett és elballagott, a kapcsolatuknak vége szakadt, még mielőtt igazán elkezdődhetett volna. Az egykori tehetséges fiúból mostanra körberajongott színész lett, aki estéről estére a színházban kápráztatja el a közönséget.
Nelli csak távolról sóvároghat K.M. után, de a lelke mélyén biztos benne, hogy egyszer újra összehozza őket a sors. Amikor színház gyakornoki programot hirdet, a lány tudja, hogy elérkezett az ő ideje. Belecsöppen a színészek, rendezők, ügyelők, súgók titokzatos világába. Megismeri az extravagáns, csupaszív Dittát, a gyönyörű és ravasz Biát, aki nemcsak az álompasit kész lenyúlni, de talán még az állását is. Na és még valakit, aki valahogy mindig ott van a közelében…
Ám az apja ultimátumot ad: Nelli csak hat hetet tölthet el a színházban, utána a cégénél kell elhelyezkednie.
Mire elég ez a néhány hét? Megtalálja a helyét a színházban?
Vajon lángot szíthat abból a szikrából, ami kamaszként olyan sokat jelentett?

Jay Asher: What Light - Micsoda fény!

A ​szerelem mindent legyőz?

Sierra szeretné megérteni. Caleb szeretné jóvátenni.

Együtt rátalálhatnának az igaz szerelemre – ha elég bátrak ahhoz, hogy elfogadják, ami történt.
Keserédes történet az első szerelemről, a megbocsátás erejéről és a második esélyekről. Arról, hogyan lásd meg a másik valódi személyiségét. Sierra csak átmenetileg lakik a városban: a családjával minden évben eltöltenek itt egy rövid időszakot. Ez idő alatt a lány megpróbál érzelmileg távol maradni a fiúktól – Caleb pedig épp azon dolgozik, hogy megbocsásson önmagának, miután egy szörnyű tettet vitt véghez. A fiú szerint: mindenkinek lehet néha rossz napja. De csak akkor kezd el hinni ebben igazán, miután megismerte Sierrát.

Emma Chase: Egy ágyban a herceggel (#1 Uralkodj magadon)


Nicholas Arthur Frederick Edward Pembrook Wessco királyságának trónörököse, úgy is mondhatnánk, méltóságos őszexisége, elképesztően vonzó, ellenállhatatlanul jóképű és szégyentelenül öntelt – de hát ki ne lenne az, ha folyton hajbókolnak előtte?
De egyszer csak egy hóeséses manhattani éjszakán a herceg találkozik egy fekete hajú szépséggel, akinek esze ágában sincs meghajolni előtte. Helyette inkább belevág egy tál pitét a herceg képébe.
Nicholas a fejébe veszi, hogy kideríti, vajon a lány is olyan ízletes-e, amilyen a pitéje. Trónörökösként hozzászokott, hogy megkap mindent, amit csak akar.
Egy herceggel randizni nem éppen olyan, amilyennek a pincérnőként dolgozó Olivia Hammond elképzelte.
Adott egy folyton ítélkező királynő, egy lelkesen helytelenítő másodörökös, egy csapat könyörtelen lesifotós és a nyilvánosság fürkésző tekintete.
Bár ló húzta hintón tartanak a Roll Royces-ok felé, és újabban senkit nem nyakaznak már le, a királyi család tagjai még messze vannak attól, hogy maguk közé fogadjanak egy közembert.
De Oliviának mindez talán megéri Nicholasért.
Nicholas úgy nőtt fel, hogy az egész világ őt figyelte, és most a házasságával készülnek ugyanezt tenni. Itt az ideje, hogy eldöntse, ki is ő valójában, és ami még ennél is fontosabb, mit szeretne az életben: királyként uralkodni… vagy egyszerű férfiként örökké birtokolni Olivia szerelmét.

ELŐOLVASÁS: Palotás Petra: Szárnyaszegett pillangók


Bangkok piros lámpás negyedében hetek óta a félelem az úr. Laura, egy svéd fotóslány a helyszínre utazik, hogy újságíró kollégáit képanyaggal támogatva segítsen egy sorozatgyilkos nyomára bukkanni. 
Ám hamarosan ő maga is elmerül a város titokzatos, buja világában, ami nem csupán a nyomozást, de az ő már többször megsebzett szívét is veszélybe sodorja.
Bűn és bűnhődés, kegyes hazugságok, önző hiúság vagy a vak szerelem szövik a kusza szálakat? 
Esetleg mindezek együttesen?
A regény Ázsia egyik leglüktetőbb metropoliszába repíti az olvasót, hogy annak minden színével és illatával, vétkével és gyönyörével egy izgalmas történet részese lehessen.

Palotás Petra legújabb könyve a szerző első regényének, a Bangkok titkainak átdolgozott, bővített kiadása, 
amelyben a további fejezetek mellett új szereplők is meglepik majd a romantikus krimik kedvelőit.


5 magyar írónő, akiktől még nem olvastam, de hamarosan fogok!

Sziasztok! :)

A februárt úgy gondoltam, indítsuk egy picit a magyar írónőkkel. Az alábbi listában hozok 5 olyan írónőt, akinek ismerem a nevét, viszont még nem olvastam tőlük. Szerencsére a polcomon várakoznak tőlük könyvek, ezért hamarosan el is olvasom őket, hiszen némelyik elég régóta vár rám. Nagyon szeretem támogatni a magyar írókat, hiszen annyi tehetség van közöttük, ám sokan előítéletesek és nem is nyúlnak magyar írók könyveihez. Ezért is szeretném megismertetni Veletek azokat, akik igenis méltóak arra, hogy felemlegessük a nevüket.

Vajon a következő 5 írónő közül is lesz olyan, akiről áradozok majd Nektek?

Lássuk!


Amie Kaufman-Meagan Spooner: This Shattered World - Meggyötört világ (#2 Lehullott csillagok)

Jubilee Chase-nek és Flynn Cormacnek sosem kellett volna találkoznia.
Lee százados az Avonra küldött seregben szolgál, melynek meg kell fékeznie a terraformált bolygó lázadó telepeseit; de megvan rá az oka, hogy gyűlölje a felkelőket.
Flynn ereiben lázadók vére csörgedez. A nővére az Avont vasfegyelemmel irányító, hatalmas vállalatcsoport elleni felkelés során halt meg. Ezek a vállalatok vagyonokat keresnek azzal, hogy lakatlan bolygókat terraformálnak az univerzumban, majd telepeseket bíznak meg, hogy tegyék élhetővé azokat, miközben azt ígérik nekik, hogy a gyerekeik már jobb körülmények között fognak élni. De az Avon esetében nem állták a szavukat, és évtizedekkel később Flynn vezeti a felkelést.
Flynn elkeseredetten próbál bármiféle előnyre szert tenni az otthonát elfoglaló hadsereggel szemben, így amikor összetalálkozik Lee-vel, az egyetlen, ésszerűnek tűnő lépés mellett dönt: fogolyként magával viszi a lányt a rejtekhelyükre. De miközben a többi lázadó arra készül, hogy kivégezze a csípős nyelvű, ám acélidegekkel bíró Lee-t, Flynn újabb döntést hoz, ami örökre megváltoztatja: együtt megszöknek a bázisról, és így két tűz közé kerülnek egy értelmetlen háborúban.
A Starbound-trilógia lenyűgöző második kötetében egy szerelemről és megbocsájtásról szóló, felejthetetlen történetet követhetünk végig egy háború szaggatta világban.
Az Avon fiatal bolygó, ám az utóbbi néhány évtizedben a kolonizációs erőfeszítések megtorpantak rajta, többek között azért, mert a bolygó fölött állandóan felhős az ég. A helyiek szerint az Avon fejlődését irányító vállalat nem szeretné, hogy az Avon teljes körű politikai jogokra tegyen szert, ezért húzza az időt a problémák megoldásában.
Jubilee Chase-t az avoni katonák Lee Chase századosként ismerik. A százados nem ismer lehetetlent. Tiszteli a katonáit, de a maximumot követeli tőlük. A lázadók szemében hideg szívű, lelketlen gyilkos.
Amikor Flynn Cormac elrabolja, mindkettejük élete örökre megváltozik.
Szerelem és küzdelem az Avon jövőjéért a bolygón kitörni készülő háború árnyékában.

Colleen Hoover: Too Late - Túl késő


Sloan a poklok poklát is megjárná azokért, akiket szeret.
És meg is teszi, minden egyes nap. Amikor azonban rádöbben, hogy valójában börtönben él a veszélyes, erkölcstelen és züllött Asa Jackson mellett, Sloan kész bármit megtenni azért, hogy szabaduljon szorult helyzetéből. Akár a testi épségét is kockára tenné, aminek senki sem állhat az útjába. Senki, kivéve Cartert.
Asa életében Sloan a legjobb dolog. És Asa szerint Sloan életében ő a legjobb dolog. A lány nem nézi jó szemmel Asa züllött életmódját, pedig a srác szerint, ő csak azt teszi, amit tennie kell, ha mindig egy lépéssel az üzletfelei előtt akar járni. Mindent megtesz annak érdekében is, hogy egy lépéssel Sloan előtt járjon. Senki sem állhat az útjába.
Senki, kivéve Cartert.
Az év legmegrázóbb regénye arról, meddig élhetünk és hogyan szabadulhatunk egy bántalmazó kapcsolatból.

Vi Keeland: Órákon át kívánlak


Cain Westtel egy bárban futottam össze. Észrevette, hogy mogorva tekintettel méregetem, és azt hitte, hogy fel akarom csípni. Amikor csevegni próbált velem, nyomban helyre tettem, és megmondtam neki, hogy egy hazug, csaló és önimádó seggfejnek tartom.
Ez az elbűvölő külsejű szemétláda ugyanis meghívta vacsorázni a legjobb barátnőmet egy luxusétterembe, és a mézes-mázos szövegével az ágyába csalta – csak azt felejtette el közölni, hogy nős.
Megérdemelte, hogy úgy lehordjam, de még ennél is több járt volna neki azért, amit tett.
Különösen akkor kezdett bizseregni a tenyerem, amikor az az elviselhetetlen, önelégült mosoly megjelent azon a tökéletes metszésű arcán, miután kiosztottam.
Csakhogy később kiderült, hogy nem a megfelelő fickót rohantam le a tirádáimmal. 
Hoppá!
Megszégyenülten húztam el a bárból, bocsánatkérés nélkül. De túltettem magam a dolgon, mert tudtam, hogy úgysem botlom bele a jóképű idegenbe még egyszer az életben.
Ebben a hitben ringattam magam… míg másnap reggel be nem mentem az egyetemre.
Üdvözlöm, West professzor, az új oktatási asszisztense vagyok! Ön alatt fogok dolgozni… persze csak átvitt értelemben.
Bár nem lehet rossz dolog az sem, ha az előbbi kijelentést szó szerint értelmezzük. West professzor alatt lenni igazán kellemes élmény lehet.
Szédítően izgalmasnak ígérkezik a mi közös munkánk, professzor úr…

5+1 könyv, amit még 2019 elején olvasni szeretnék!

Sziasztok!

Újra összegyűjtöttem azt az 5+1 könyvet, amelyeket leghamarabb szeretnék elolvasni ezen az éven.

Természetesen ezen kívül rengeteg olyan könyv van még, ami a polcomon vár és érdekel, de ezek azok, amelyeket biztos, hogy előrébb veszek a listámon, és rettentő kíváncsi vagyok rájuk.

Van közöttük olyan, ami még nem jelent meg, viszont hamarosan érkezik, de leginkább új megjelenésű kötetek kerültek a listára :)

Na lássuk, melyek ezek a könyvek!