Amikor Sasha tíz év után végül
hazatér, hogy segítsen a családi fogadó körül, úgy tűnik, élete kirakósának
darabjai végre a helyükre kerülnek. Amikor aztán a lányt ismét veszély
fenyegeti, Cole Landis FBI ügynök is újra felbukkan, és fogadalmat tesz, hogy helyrehozza
tíz évvel korábbi hibáját, és ezúttal megvédi őt.
Aztán eltűnik egy nő. Majd még
egy, és a Vőlegény borzalmainak egyetlen túlélője egyre nyugtalanítóbb
üzeneteket kap. Cole soha sem volt képes megbocsájtani magának, hogy nem tudta
megvédeni Sashát, és mindenre kész, hogy most megtegye. Mert a lány
szórakoztató szexissége alatt, amibe tíz éve beleszeretett, acélkemény erő
lakozik, és emiatt csak még jobban szereti.
Valaki azonban figyel. Vár. Így Sasha első hibája könnyen az utolsó is lehet.
Leginkább a fantasy-romantikus történeteibe vagyok szerelmes, de a "csak" romantikus könyveit is nagyon szerettem, de a fantasy történet miatt mindig van ott egy kicsi plusz, ami hozzáad az élményhez.
Nagyon vártam, vajon mit tud mutatni nekünk egy picit más műfajban, pontosabban egy pszichothillerben.
Ahogy a fülszövegben is olvashatjuk, Sasha 10 év után tér vissza szülővároskájába, miután végre legyőzte a benne uralkodó rémséges emlékeket és gondolatokat, hogy besegíthessen az édesanyja fogadójánál. Nem könnyű neki a visszatérés, hiszen épphogy csak kiszabadult élve a sorozatgyilkos karmai közül tíz évvel ezelőtt, de mégis megteszi, hiszen öregedő édesanyjának szüksége van a segítségére. Nem mellesleg itt hagyta a legjobb barátnőjét is és volt szerelmét is. Ám nem mindenki örül felhőtlenül a lány visszatérésének, és alig tért haza, máris furcsa dolgok kezdenek történni körülötte. Ezeket a véletlenszerű történéseket elfedi az, hogy egyik nap felbukkan nála a gimis szerelme, akivel a sorozatgyilkos miatt szakadt félbe a kapcsolatuk. Sashának rá kellett döbbennie, hogy tíz év után is ugyanúgy megdobogtatja a szívét. De mire bele tudná élni magát az újbóli találkozásba, újabb haláleset történik, ami a régen vele történtekkel is kapcsolódhat...
![]() |
Forrás: goodreads |
Nem mondom azt, hogy száz százalékosan odáig voltam a történetért és hogy lehengerelt, mert nem így van. A sztori jól megvan írva, visz magával, de elég felszínesre sikeredett. Túl gyorsan történt minden, túl kiszámítható volt és számomra nem volt túl borzongató sem. Végig gyanakodtam arra, akiről végül kiderültek a dolgok, de ezt szépen elfedte az írónő, szóval nem könnyen jött rá az ember. A szereplőket is csak felületesen ismertük meg, pedig elég sok potenciál volt bennük, örültem volna egy kis bővebb kifejtésnek.
Nagyon rosszat nem tudok rá mondani, hiszen a tökéletlensége ellenére is kellemes olvasmány volt, egyszerűen érződik, hogy ezt az írónő még a kezdetek kezdetén írhatta. A többi fantasy-romantikus könyvén mérföldekkel érződik a fejlődés, a kiforrottság, ott szépen adagolja az izgalmakat és a romantikát is. Neki is el kellett kezdenie valahol, próbálgatta a szárnyait, de én inkább maradok a megszokott stílusánál.
Ha szeretitek a thillereket némi romantikával megspékelve, akkor essetek neki, ha pedig ti is az írónő rajongói vagytok, ennek a könyvnek mindenképp mennie kell a gyűjteménybe! :)
![]() |
Forrás: goodreads.com |
Csillagos értékelés:
– Mindig csak annyit látni az emberekből, amennyit ők meg akarnak
mutatni.
*
– Én azt vallom, hogy minden, ami egy fabatkát is ér az életben,
minden, ami egy kis örömöt és boldogságot nyújt, az szükségszerűen mindig
bonyolult – magyarázta. – Ha valami könnyű, akkor az valószínűleg annyit is ér.
*
Ugyanakkor hiszem, hogy ha az embernek igazán fontos valaki, akkor
történjék bármi is, sosem felejti el.
*
Nem tölthettem az egész életemet azzal, hogy igyekszem kikerülni a
világban történő borzalmakat.
Sziasztok Barátaim, Puskás Juditnak hívnak Budapestről, Magyarországról Szakmailag sebész orvos vagyok, 52 éves vagyok, kérem figyelmesen olvassa el a valós életem tanúságait, hogyan állítottam vissza egykori szerelmemet két napon belül gyertyák megosztása után. ima, jó szándékom van itt megosztani a jó hírt Tudd, hogy ez az információ segít valakinek, aki most olvassa, meggyógyítani a megtört szívet, és két napon belül helyreállítani az elveszett szerelem kapcsolatát. Lehet, hogy az én tartózkodásom is hasonló, már évek óta házas voltam Áronnal, a múlt hónapban szakított velem, mindent megtettem, hogy újra szeressen, de hiábavaló volt minden, amit tettem, szerettem volna, ha visszajön. mert volt két közös gyerekünk és annyira szeretem, hogy nem bírom nélküle, mindent megkérdeztem tőle, megígértem, de nem volt hajlandó. Elmagyaráztam a problémámat a munkatársamnak, ő a legjobb barátom, és azt tanácsolta, hogy vegyem fel a kapcsolatot a Drigbinovia Szerelmi varázslattal, ez az egyetlen, ami segíthet, de én az a fajta vagyok, aki soha nem hisz abban, hogy létezik szerelmi varázslat. működhet, nem volt más választásom, mint megpróbálni, küldtem egy üzenetet doctorigbinovia93@gmail.com Email és whatsapp +12162022709 és viber +12066713285. Drigbinovia azt mondta, segíthet visszaszerezni a férjemet, hogy ne aggódjak, hogy minden rendben lesz három munkanap előtt, gondosan követtem minden utasítását, hogy mit tegyek a házamban egy szerelmi varázslat ima közben. az éjszaka. Drigbinovia sugárzott egy varázslatrészletet a szerelemről, és meglepő módon , A második nap 05:00 körül volt. hogy bocsánatot kérjen tőlem, és azt mondta, hogy haza fog jönni, hogy hiányzik neki a családja, annyira izgatott volt, hogy visszafogadtam. Drigbinovia a legjobb módja annak, hogy megmentse a házasságát, csak meg kell próbálnia?
VálaszTörlés