Saját iromány közszemlére téve: Novella pályázatra írt szösszenet

Sziasztok!

Ma egy rendhagyó posztot osztok meg veletek. Kellett pár nap, hét, hónap, mire megmertem lépni a következő lépést: Közszemlére teszem egy novellaíró pályázatra megírt irományomat. Ez egy rövid történet, amelyet az Aranypenna pályázatra írtam, ahol az volt a lényeg, hogy egy híres emberről kellett írni. Én George R. R. Martint választottam, akinek egy átlagos, vagy épp hogy nem, hétköznapját meséltem el. :) Ha érdekel, olvassátok sok szeretettel!


J. A. Redmerski: Megölni Sarait

Sarai mindössze tizennégy éves volt, amikor édesanyja kiszakította az általa ismert világból, hogy attól kezdve egy kegyetlen drogbáró mellett éljen Mexikóban. Idővel a lány elfelejtette, milyen a normális élet, ám sosem adta fel a reményt, hogy egy napon elszökhet a telepről, ahol az elmúlt kilenc évben fogva tartották.

Victor hidegvérű bérgyilkos, aki Saraihoz hasonlóan, kiskora óta mással sem találkozik, csak halállal és erőszakkal. Mikor a telepre érkezik, Sarai meglátja a férfiban a lehetőséget a szökésre. Ám a dolgok nem a terve szerint alakulnak, és a lány egyik veszélyes férfi karmai közül a másik szorításába kerül.

Menekülés közben Victor egyre kevésbé hallgat az ösztöneire, és úgy dönt, segít Sarainak. Ahogy közelebb kerülnek egymáshoz, Victor azon kapja magát, hogy bármire képes azért, hogy megóvja a lány életét, akár még a testvérével, Niklasszal való kapcsolatát is feláldozná, aki mostanra – csak úgy, mint mindenki – holtan akarja látni Sarait.

Ahogy Victor és Sarai lassan megtanulnak bízni egymásban, a köztük lévő különös vonzódás pedig erősödik. Ám lehet, hogy végül tapasztalata sem lesz elég, hogy megmentse a lányt, mivel az olyan hatással van a férfira, ami a saját halálához vezethet. 

Top 10 Csütörtök (#7) - Hamarosan jönnek, azaz őket várom a legjobban!

Sziasztok!

Íme, hoztam nektek egy újabb Top 10-et, ami most nem más lesz, mint a legjobban várt, hamarosan megjelenő könyveim. Igyekszem őket majd beszerezni, és írni Nektek róla mielőbb. :)
És miért pont ezt választottam? Mert könyvekből sosem elég, és hiába van a polcon harminc olvasatlan, muszáj előrendelni hozzá még legalább plusz tízet. :)
Nézzétek csak!


Amanda Maxlyn: Mi lesz velem?

Az élet olykor tréfát űz velünk.
Négy év óta mindenki csak a végzetes betegségben szenvedő lányt látja bennem.
De nem vagyok hajlandó sírni.
És feladni sem fogom.
Egy komoly kapcsolat a legutolsó dolog, ami mostanában szóba jöhet nálam, de a Parkerrel töltött éjszaka felforgatja a világomat. Ő kitartó, és tudja, mit akar. Engem.
Nem bánik úgy velem, mintha törékeny lennék.
Ám sejtelme sincs az igazságról, én pedig még nem állok készen arra, hogy bevalljam neki.
Mert mi van, ha ez mindent megváltoztat?
Tizenhét éves voltam, amikor az életemből tragédia lett.
Huszonegy, amikor rám talált a szerelem.
Aundrea McCall vagyok. Ismerd meg az utat, amit végig kell járnom.

Leigh Bardugo: Ostrom és vihar (#2 Grisa trilógia)

A ​sötétség nem hal meg soha.
Az Igaz-tengeren át menekülő Alina, akit a Zónában meggyilkoltak szellemei kísértenek, új életet kezd Mallal egy ismeretlen földön, miközben igyekszik titokban tartani napidéző voltát. Ám sokáig nem hagyhatja maga mögött sem a múltját, sem a sorsát.
Az Éjúr rettenetes új hatalom birtokában hagyta el az Árnyzónát, és veszedelmes tervet sző, ami a végsőkig próbára teszi a természeti világ határait. Alina egy hírhedt kalóz segítségével visszatér a szeretett országba, elszántan, hogy elszántan szembeszálljon a Ravkára törő erőkkel. De ahogy a hatalma növekszik, Alina úgy süllyed egyre mélyebbre a tiltott mágiába és az Éjúr játszmájába, és távolodik el egyre jobban Maltól. Választania kell hazája, a hatalom és a szerelem között, amiről mindig úgy hitte, az vezérli – különben azt kockáztatja, hogy mindent elveszít a közelgő viharban.

NYEREMÉNYJÁTÉK T. C. Lang írónővel!!!

Sziasztok!

A mai napon T. C. Lang írónővel egy közös kis játékra szeretnénk invitálni Titeket, ahol több esélyetek is van a nyerésre. Nálam, a blogon a képen látható fülbevalót és dedikált könyvjelzőt nyerhetitek meg, a Facebook oldalamon pedig ezt a csodálatos nyakláncot viheti el a szerencsés.
Aki játszani szeretne, ne maradjon le, valamint, ha még nem olvastátok a könyvet, itt az ideje pótolni! :)



Leigh Bardugo: Árnyék és csont (#1 Grisa trilógia)

Alina ​Starkova sosem várt túl sokat az élettől. A határháborúk során elveszítette a szüleit. Árvaként csupán egyvalakire számíthatott. Egy másik kis földönfutóra, Malra, a legjobb barátjára. Ám mostanra már rá sem számíthatott. Mindkettőjüket besorozták hazájuk, Ravka anyácska hadseregébe. A két fiatalnak életveszélyes küldetésre kell indulnia az Árnyzónába. Ezen az iszonyatos helyen a földöntúli sötétség az úr, ahol valósággal hemzsegnek az emberevő szörnyetegek. Amikor támadás éri a katonai konvojukat, mindannyiuk élete veszélybe kerül. Ám Alina ekkor olyan titokzatos erőnek adja tanújelét, amiről mindaddig még ő sem tudott. A csodálatos megmenekülés kiszakítja a hétköznapok világából.. . Meg sem áll a fővárosig, az uralkodó udvaráig, ahol az árva lány is a Grisa testvériség tagja lesz. Vezetőjük, a titokzatos Kom úr úgy véli, Alina az, akire oly régóta vár Ravka sokat szenvedett népe. A legfőbb varázsló szerint az Alinában rejtőző erő képes lesz elpusztítani az Árnyzónát. A cári udvar fényűző forgatagában sokan Kom úr új kegyeltjének tartják a lányt, aki csak nehezen tud beilleszkedni Mal nélkül. Miközben hazája egyre nagyobb veszélybe kerül, feltárul előtte egy hajmeresztő összeesküvés. Dönteni kell. Szembeszáll a birodalom leghatalmasabb nagyuraival? Egyedül a múltja mentheti meg… hogy Alina megmenthesse a jövőt.

Charlie N. Holmberg: A papírmágus


Ceony Twill összetört álmokkal érkezik meg Emery Thane mágus házába. A varázslóképző iskolában évfolyamelsőként végzett lány fémmágusnak készült, most mégis papírmágiára kárhoztatják – de hát mi haszna a papírnak egyáltalán?
Azonban a varázslatok, amelyeket Ceony a csodabogár Thane keze alatt megtanul, rácáfolnak előítéleteire. Ahogy kibomlik előtte a papírmágia csodálatos világa, megismeri tanára sötét múltját és egy olyan tiltott és veszedelmes mágiafajtát, amellyel szemben szinte semmi reménye nem lehet felvenni a versenyt. Mégis muszáj megtennie, mert hamarosan szó szerint Thane szíve lesz a tét.
A papírmágus különleges, egyszerre sötét és szeszélyes kaland, amelyet a Disney tervez megfilmesíteni.





Betekintés Baráth Viktória ősszel megjelenő könyvébe!


Sziasztok!

A mai napon hozok nektek még egy nagyon izgalmas ajánlót és beharangozót az egyik kedvenc magyar írónőm és barátnőm, Baráth Viktória következő, ősszel megjelenő könyvéből.
Az Első tánc című könyve egy éve jelent meg nálunk, témája inkább a romantikus és önmagunk keresésének az irányába megy el. Erről a könyvről ITT olvashattok nálam.
A főnök-nél ne számítsatok semmi ilyesmire. Gyökerestől másmilyen, mint az első könyv, de annál jobb, hisz ezzel is tanúbizonyságot vehetünk, hogy mennyire sokoldalú és tehetséges ez a fiatal nő.
Közreműködésével, most elhozhattam nektek a könyv Előszavát, a könyvtrailer-t és egy kis részletet! :) 

Top 10 Csütörtök (#6) - Azok a bizonyos első mondatok..

Sziasztok!

Eljött egy újabb csütörtök!
A mai nap az első mondatoké, azoké, amelyek megfogtak, amelyek tetszettek, amelyek frappánsak, amiről egyből tudod, hogy na, ez egy jó könyv lesz.

Nagyon jó volt válogatni, remélem, elnyeri a tetszéseteket! :)



MEGJELENÉS ELŐTTI ÉRTÉKELÉS - S. J. Kincaid: A kárhozott

A ​kárhozott könyörtelen.
A kárhozott legyőzhetetlen.
A kárhozottnak egyetlen feladata van: hogy öljön azért a személyért, akiért létrehozták.
Nemezist arra teremtették, hogy egy galaktikus szenátor leányát, Sidoniát védelmezze. Egymás mellett nőttek fel, de semmilyen értelemben nem testvérei egymásnak. Nemezis boldogan adná az életét Sidoniáért, és ezt is várják tőle. Ölne is érte, annyi életet oltana ki a védelmében, amennyi csak szükséges.
Amikor az őrült császár értesül arról, hogy Sidonia atyja felkelést szított ellene, a szenátor leányát a Galaktikus Udvarba rendeli. Túszként kell szolgálnia az apja ellen. Nemezis csak egy módon óvhatja meg Sidoniát: ha Sidoniává válik.
Nemezis, a gyilkológép magát Sidoniának álcázva elutazik a császári udvarba, ahol korrupt politikusok és kétszínű szenátorok gyermekeinek körében kell eljátszania a szerepét. A viperafészek minden zuga újabb veszélyt rejt, de Nemezis nem vetheti be ellenük valódi képességeit: mindent kockára tenne azzal, ha leleplezné a titkát.

Amíg a birodalom egyre repedezik és mind jobban fenyegeti a nyílt lázadás, Nemezis megtanulja, hogy több rejtezik benne, mint csupán gyilkos ereje. Igazabb emberségre lel önmagában, mint amilyet a valódi emberek többségénél tapasztal. A veszélyek, akciók és intrikák árnyékában talán épp ez az emberség lesz az, ami megmenti az életét – és a birodalmat.

Csak még egy könyvet! - új rovat a blogon

Sziasztok! 

Régóta tervezett közös projektbe fogtunk Judittal, a Pandalány olvas blog bloggerinájával. Havonta jelentkező rovatot indítunk mindkét blogon, melyben egy adott témakörbe és műfajba illő könyveket fogunk olvasni, minden hónapban más és más műfajokat kipróbálva. Természetesen közben folytatjuk a végtelennek tűnő várólistánk csökkentését, de közben beiktatjuk az aktuális témát is. 


Top 10 Csütörtök (#5) - Magyar írók, akiktől még alig, vagy még nem olvastam

Sziasztok!

Újabb csütörtök, újabb top 10-es lista. Múlt héten a külföldi írók voltak terítéken, most viszont a magyar írók kapnak szerepet. Mivel sokáig ódzkodtam a magyaroktól, viszont azóta rengeteg nagyon tehetséges és ügyes magyar írótól/írónőtől olvastam. Most tehát azokat sorolom fel, akiktől még csak egy könyvet olvastam, vagy akitől szeretnék a közeljövőben olvasni. :) 

Vágjunk bele!

Marie Lu: Champion - Bajnok (#3 Legenda)

June és Day annyi mindent feláldozott a Köztársaságért, és egymásért, de az ország végre a megújulás küszöbén áll. June visszanyerte a Köztársaság megbecsülését, a kormányzat legfelsőbb köreiben dolgozik mint princepsjelölt, Day pedig a hadseregben emelkedett magas posztra. Arra azonban egyikük sem számított, hogy a körülmények alakulása ismét összehozza őket. Épp mikor már küszöbön áll a békeszerződés aláírása, egy járvány kitörése okoz pánikot a Kolóniákban, és ismét háború fenyegeti a Köztársaságot. A fertőzést egy minden eddiginél halálosabb vírus okozza, az ország sorsa pedig June kezében van. De hogy megmentse milliók életét, arra kell kérje, akit mindennél jobban szeret, hogy áldozza fel mindenét. Szívszorító dráma, akció és feszültség. Marie Lu nagysikerű trilógiájának elképesztő befejezése.