Viszlát 2017 - Helló 2018!

Sziasztok! :)

Tova röpült egy újabb tartalmas és szuper év, és már itt lohol a nyakunkban a következő, amint várja sorát, hogy szebbnél szebb dolgokat teljesíthessen be.

Ám mielőtt átugranánk az újba, ne feledjük az évet, amely mögöttünk van.

Ebben a bejegyzésben szeretném összefoglalni, mennyi mindent elértem az évben, melyek voltak a kedvenceim, melyeket utáltam, néhány embernek megköszönöm a segítségét is, és beszélek egy kicsit a jövőről.

Ha érdekel titeket az összefoglalóm, tartsatok velem :)


Könyvmolyképző Reader Surprise meglepetés doboz UNBOXING

Az én karácsonyom egy igazi meglepetéssel kezdődött. Ugyanis kaptam egy email-t a Könyvmolyképző Kiadótól, hogy érkezik hozzám egy meglepetés. Azt sem tudtam hova kapjak, annyira izgatott lettem, és nem csakhogy ajándékot a fa alá, hanem boldogságot is csempésztek a szívembe.
Nagyon aranyos gesztus volt ez a részükről, amiért újra és újra ezer köszönet, nagyon megtisztelő. :) Egy kis csúszás miatt úgy történt, hogy tényleg a karácsonyfa alatt, 24-én bontogattam a kis csomagomat. Most pedig szeretném nektek is bemutatni, hogy milyen szépséges dolgok lapultak a csomag mélyén.

Azok számára, akik még nem kapták meg/nem bontották ki, és nem szeretnék még látni, SPOILERES tartalom lehet! Akik viszont kíváncsiak, nyugodtan menjenek tovább a bejegyzésre. :)



Colleen Hoover: Confess - Vallomás

Mi ​mindent érdemes kockára tenni a szerelemért?
Auburn Reed huszonegy éves korára már mindent elveszített, ami valaha fontos volt neki. A lány azért küzd, hogy újra felépítse romba dőlt életét, így csakis kitűzött céljaira összpontosít, és nem engedheti meg magának a hibákat. De amikor munkát keresve belép egy dallasi műterembe, váratlanul éri az erős vonzalom, ami elfogja az ott dolgozó titokzatos művész, Owen Gentry iránt.
Most az egyszer Auburn mer kockáztatni, és a szívére hallgat, ám hamarosan felfedezi, hogy Owen súlyos titkot rejteget. Múltjának árnya tönkretehet mindent, ami fontos Auburn számára, és a lány egyedül úgy teheti sínre az életét, ha kizárja belőle a fiút.
Ahhoz, hogy megmentse a kapcsolatukat, Owennek nincs más dolga, csak vallomást tenni. Ám ebben az esetben a vallomás sokkal ártalmasabb lehet, mint maga a bűn.
A csodálatos és kivételes stílusú Colleen Hoover egy újabb mélyen megható történetet mesél arról, hogy az igaz szerelem és a család olyan köteléket jelent, amit semmi sem szakíthat el.

Blogszülinapi Nyereményjáték - 3. forduló

Sziasztok! :)

Eljött a blogszülinapi nyereményjáték harmadik, és egyben utolsó fordulójához. Mint mondtam már a Facebook oldalamon és a molyon is, a harmadik nyeremény nem más lesz, mint egy fantasztikus könyv. De hogy melyik ez, azt még nem árulom el, hanem kattinsatok a bejegyzésre! ;)
 Annyit ígérhetek, hogy kívülről gyönyörű, belül pedig tele van romantikával és egy remek sporttal, amihez társul egy csodás pasi is :P 


Erin Watt: Megtört herceg (#2 A Royal család)

Kikötőben vívott ökölharctól kezdve az iskolai bunyóig: életek omlanak össze a csillogó-villogó palotában, miközben egy srác próbálja menteni a bőrét.
Reed Royalnak mindene megvan: vonzó külső, befolyásos család, sok pénz. Az elit gimiben sorban állnak a lányok, hogy vele lehessenek. Ő viszont magasról tesz mindenkire, mert csak a családja érdekli – amíg Ella Harper be nem sétál az életébe.
Izzó gyűlölettel indul a kapcsolatuk, mert azt akarja, hogy az apja új nevelt lánya szenvedjen. De aztán minden átfordul valami egész másba. Közel akarja tudni magához Ellát. Biztonságban. Egy ostoba hiba miatt azonban Ella elmenekül a karjaiból, így káosz köszönt a Royal-palotára. Reed azon kapja magát, hogy összeomlik az egész világa.
Ella már nem kíváncsi rá. Azt mondja, hogy csak tönkretennék egymást.
Talán igaza van.

BLOGTURNÉ: Szaszkó Gabriella: Beszélj hozzám (#2 Pennington-testvérek)


A Maxim Könyvkiadó Dream válogatás sorozatában egyedüli magyar szerzőként debütált
tavaly Szaszkó Gabriella a Maradj velem című regényével. A Pannington-testvérek sorozat
második része jelenik meg hamarosan Beszélj hozzám címmel, melyben Amy mesél Chris
és David titkairól.
Kövesd végig a blogturné állomásait, és nyerd meg a kiadó által felajánlott három
nyereménykönyv egyikét!




Katie McGarry: Pushing the Limits - Feszülő húr (#1 Feszülő húr)

ANNYIRA ​ELLENTÉTESEK…
ÉS MÉGIS MILYEN ÖSSZEILLŐK!
Senki sem tudja, mi történt aznap éjjel Echo Emersonnal, amikor a menő fiúval járó népszerű lányból pletykák tárgya, kirekesztett lett, karján hátborzongató sebhelyekkel. Még Echo sem emlékszik a teljes igazságra.
Amikor aztán berobban az életébe Noah Hutchins, a szívdöglesztő, lányfaló, megközelíthetetlen fiú a fekete bőrdzsekijében, és meglepően megértő vele, Echo élete olyan fordulatot vesz, amilyenre sosem gondolt volna.
Valószínűleg semmi közös nincs bennük. Mindketten olyan titkokat rejtegetnek, melyek lehetetlenné tehetik kettejük kapcsolatát. Egymás iránti őrült vonzalmuk mégsem foszlik szét, és Echo felteszi magának a kérdést, hogy meddig FESZÍTHETIK A HÚRT, és mit kockáztatna azért a fiúért, aki talán megtanítja őt ÚJRA SZERETNI.

Blogszülinapi Nyereményjáték - 2. forduló

Sziasztok! :)

El is érkeztünk a Blogszülinapi nyereményjáték sorozat második fordulójához. :)
Ebben a játékban Baráth Viktória A főnök című könyvéhez kapcsolódó, színváltós, limitált kiadású bögréből nyerhettek egyet.
A bögréről találtok képet a bejegyzésben, valamint belinkelem az értékelésem a könyvről és már olvashatjátok is a játékszabályokat. :)

Vágjunk bele!



5 könyv, amit még szeretnék elolvasni 2017-ben


Sziasztok! :)

Az idő eszeveszetten rohan, hamarosan vége az évnek, új év, új én és a többi unalmas klisé szöveg. Viszont, mielőtt belerohannánk az ünnepek forgatagába, érkeznek még új megjelenések, amelyekre már úgy vágyakozom, mintha nem lenne mit olvasnom.. Na, de hát ez is csak egy tipikus könyvmoly probléma. :D Úgy gondoltam, összeszedem azt az öt könyvet, amit mindenképpen szeretnék elolvasni még ebben az évben.

Ha valamelyikről érdekel majd a véleményem, akkor lessétek a blogot! :)



Blogszülinapi Nyereményjáték - 1. Forduló

Sziasztok! :)

Egy éves munkámat és lelkes odaadásotokat szeretném megköszönni ebben a bejegyzésben. Írok a blogról, az érzelmeimről, a sikereimről, és a jövőbeli terveimről. Hálám jeléül pedig fogadjátok sok szeretettel a három fordulós nyereményjátékot, ahol három szerencsés olvasóm nyerhet értékes és gyönyörű ajándékokat.

Tartsatok velem továbbra is! :)

COVER REVEAL - Borítóleleplezés - Szaszkó Gabriella: Beszélj hozzám

Sziasztok! :) 

Nálam nem túl gyakran fordult eddig elő, de végre én is elmondhatom, hogy részt veszek egy borítóleplezésben, amire Szaszkó Gabriella írónő kért fel. Ezúton is nagyon köszönöm neki!
A Maradj velem című könyv folytatása várhatóan december 6-án lát napvilágot. Én már elmondhatatlanul várom, hiszen az első rész kellően sokkolt és lenyűgözött is egyben, és kíváncsi vagyok, hogy mi történik még majd Amyvel és Daviddel.

Most pedig lássuk a következő rész hivatalos borítóját és fülszövegét! :)





J. K. Smith: Szerelem hirdetésre

Kori élete fordulóponthoz érkezik. Férje és szülei meghalnak, munkahelyét elveszíti, egyedül marad a világban, és csak legjobb barátnőjére számíthat. Életét eddig családja szabályai szerint élte. A tragédia után minden megváltozik körülötte.
Vajon hogy éli meg a hirtelen jött függetlenséget?
Megtakarított pénzéből utazni szeretne, a helyszínt csukott szemmel választja ki a földgömbre bökve, de halott férje ezt a tervét is meghiúsítja.
A lány régi életét maga mögött hagyva fejest ugrik az ismeretlenbe, és munkát vállal egy kanadai farmon. A farm tulajdonosa, a jóképű Christopher Walker, aki egyedül neveli kislányát. Hamar kölcsönös vonzalom alakul ki köztük.
Vajon túléli kapcsolatuk a múlt szellemeinek felbukkanását? Van esély újrakezdeni egy tragédiák sokaságával teletűzdelt életet?

J. K. Smith humoros jelenetekben és érzelmekben gazdag könyve ezekre a kérdésekre keresi a választ, és elvezeti az olvasót egy olyan világba, ahol a család és az összefogás a legfontosabb érték.

Julia Lewis Thomson: Többek szerint (#2 Többek)

Te ​melyiket választanád: a bosszút vagy a szerelmet?
Többek szerint felelőtlen nőcsábász vagyok, aki magasról tesz az érzelmekre, és képtelen kötődni egy másik emberi lényhez. Ilyennek lát mindenki, mert az életstílusommal ezt hitetem el velük. Bulik, nők, zene… ez határozta meg az életemet egészen addig, amíg nem találkoztam Nastyával.
Igazi rockernek tartom magam. Olyan helyről jöttem, ahol a bűn a mindennapok része. Hiába szántak nekem különb életet, talán soha nem tudok kilépni a múltam árnyékából. Különösen úgy, hogy az orosz maffia látóterébe kerültem.
Zsák a foltját, szokták mondani, és az enyém egyértelműen Nastya, aki a legnagyobb természetességgel táraz, céloz és lő. Ráadásul úgy hajt át motorral a piroson, mint a rosszfiúk a csajokon.
Julia Lewis Thomson új, akciókban és meglepő fordulatokban bővelkedő történetben leplezi le a nagy sikerű Többek által című regényben megismert Maxim sötét titkait. Vajon beszippantja-e az a világ, amitől a családja egész életében óvta? Vagy elég ereje lesz ahhoz, hogy ellenálljon a csábításnak?

Marie Rutkoski: A nyertes bűne (#2 A nyertes trilógia)

Szerelem vagy a hazád. Te mit választanál?
Lady Kestrel eljegyzése Valoria koronahercegével bőven ad okot az ünneplésre: bálak, előadások, tűzijáték és mulatságok követik egymást a birodalom fővárosában. De Kestrel számára olyan az egész, mintha a maga készítette kalitkába kellene beülnie. Mikor kémkedni kezd a császári udvarban, egész élete merő színlelés lesz, és épp annak az embernek nem mondhat semmit, akinek a bizalma a legfontosabb számára…
Arin, aki továbbra is népe szabadságáért harcol, sejti, hogy Kestrel többet tud, mint amennyit elárul neki. Amikor a lány egyre közelebb kerül egy döbbenetes rejtély megoldásához, az Arin arcát elcsúfító vágásnál is fájdalmasabb lehet az igazság.

A nyertes trilógia második részében a hazugságok mellett az is kiderül, hogy Arinnak és Kestrelnek mivel kell fizetnie az egymás ellen elkövetett bűneikért.

Jeff Wheeler: The Queen's Poisoner - A királynő méregkeverője (#1 Királyforrás)

Egy fiúból férfi lesz – és nagyszerű ember.
Severn Argentine király messzi földön hírhedt: trónbitorló, a törvényes örökösök gyilkosa, az árulás kegyetlen megtorlója. Kiskaddon hercege veszélyes játékba kezd, hogy a királyt letaszítsa a trónról… de veszít. Cserébe a király fogságába kell adnia fiát, Owent. Így ha a herceg hűsége ismét megrendülni látszik, azért a fia fizet az életével.

Owen a király kémeit elkerülve és szövetségeseket keresve igyekszik túlélni a mindennapokat Királyforrás udvarában. Amikor azonban újabb bizonyíték derül ki apja árulásáról, és a sorsa megpecsételődni látszik, a fiúnak különleges eszközökre van szüksége. Meg kell mutatnia a bosszúszomjas királynak, hogy élve igenis nagyobb hasznát veheti. Az elkeseredett próbálkozásban pedig csakis egyvalaki lehet a segítségére: egy titokzatos nő, akinek valóban hatalma van élet, halál és sors felett.

Pénztárca gyilkos hónapok, avagy jönnek az új megjelenések!

Sziasztok! :)

Mára hoztam Nektek egy kis listát, amelyben összeszedtem azokat a hamarosan megjelenő könyveket, amelyeket Én nagyon szeretnék, és biztos vagyok benne, hogy be is fogom szerezni őket.
Nos, maradjunk annyiban, hogy a pénztárcám már előre zokog velem együtt a sarokban, és hogy lesznek még az év végéig olyan meglepetés könyvek, amelyekről még nem tudunk, de szeretnénk majd beszerezni, mert ugyebár a kiadók ilyen kis cselesek ám!
Kiadók szerint veszem őket sorra, de tény, hogy a KMK-tól lesz a legtöbb beszerzésem...mily meglepő, mivel ők most nagyon rágyúrtak az új könyvek kiadására.

Lássuk is a listát!

Erin Watt: Papír hercegnő (#1 A Royal család)

Egy ​lányról, aki sztriptízbárból és benzinkútról kerül fényűző villába és menő gimibe jut, miközben igyekszik hű lenni önmagához.
Ella Harper nagy túlélő, született optimista. Egész életében városról városra költözött szeleburdi anyjával, küzdött a megélhetéséért, és végig hitt benne, hogy egy napon majd kimászik a gödörből. De az édesanyja halála után végképp egyedül marad.
Egészen addig, amíg meg nem jelenik Callum Royal, aki kihúzza Ellát a szegénységből, és elcipeli a luxuspalotájába az öt fia mellé, akik viszont utálkozva fogadják. Mindegyik Royal fiú karizmatikus személyiség, de egyik sem olyan magával ragadó, mint Reed Royal: a srác, aki eltökélte, hogy visszaküldi Ellát a nyomorba, ahonnan jött.
Reed nem tart igényt Ellára. Azt mondja, nem tartozik közéjük.
Talán igaza van.
Gazdagság. Fényűzés. Megtévesztés. Ella új és ismeretlen világba csöppen, és ha a Royal palotában is életben akar maradni, kénytelen lesz felállítani a saját szabályait.
Ella percek alatt eljut a szegény árva sorstól az amerikai álomig… De tényleg könnyebb az utóbbiban élni?

R. Kelényi Angelika: Bűnös örömök városa (#2 Az ártatlan)

1610-ben, ​egy borzalmas évet maga mögött hagyva, Fabricius Flóra kénytelen Velencébe utazni. A bűnös örömök városába érve egy ismert és az urak által gyakran látogatott házban találja magát. Vendéglátója nem más, mint a híres kurtizán, megmentőjének édesanyja.
Velence urai hamarosan versengeni kezdenek az ártatlan lány kegyeiért, ám ő csupán egyetlen férfi után vágyakozik, Lorenzo Marianit azonban nem könnyű örökre rabul ejteni.
Flóra úgy dönt, segít neki egy gyilkosság leleplezésében, noha az áldozatot egy cseppet sem szívlelte.
A szálak a legmagasabb körökbe, a Collegió tagjai közé vezetnek, akik közül a legfiatalabb consiglieri bármit megadna, hogy a szép magyar lányt a magáénak tudhassa.
Képes lesz-e Flóra ellenállni a gazdagság és a hatalom csábításának?


R. Kelényi Angelika, Az ártatlan című könyve második részében, egy izgalmas, kalandos és romantikus utazásra invitálja az olvasókat a 17. század Velencéjébe. Ahogy azt már megszokhattuk, a regény története a hatalom, a vágy, a bűn és a szerelem gyilkos kombinációja, történelmi korba ágyazva.

Élménybeszámoló: Anne L. Green és R. Kelényi Angelika könyvbemutatójáról!


Sziasztok! :)

Ma egy élménybeszámolót hoztam Nektek a tegnapi Anne L. Green és R. Kelényi Angelika könyvbemutatóról.
Mesélek az új Álomgyár Könyvesboltról, a hangulatról, hogy milyen élmény volt számomra ez a dedikálás, és a könyvekről, amiket beszereztem.

Ha érdekel titeket, tartsatok velem! :)





Nicola Yoon: A nap is csillag

Natasha: ​Olyan lány vagyok, aki a tudományban és a tényekben hisz. Nem a sorsban. Nem a végzetben. Vagy olyan álmokban, amelyek sohasem válnak valóra. Határozottan nem az a fajta lány vagyok, aki New York egyik utcájának emberáradatában találkozik egy aranyos fiúval, és beleszeret. Különösen nem akkor, amikor csak tizenkét óra választja el attól, hogy a családját kitoloncolják Jamaicába. Szerelembe esni nem az én sztorim.
Daniel: Én vagyok a jó fiú, a jó tanuló, aki annak él, hogy megfeleljen a szülei óriási elvárásainak. Nem a költő. Sem az álmodozó. De amikor meglátom azt a lányt, mindenről megfeledkezem. Van valami Natashában, amitől kénytelen vagyok azt hinni, valami rendkívülit tartogat… mindkettőnk számára.
Az Univerzum: Életünk minden pillanata e felé az egyetlen perc felé vezetett. Milliónyi jövő áll előttünk? Melyik válik valóra?


Nicola Yoon a New York Times bestsellerírónője, a Minden, minden szerzője. Jamaicában és Brooklynban nőtt fel, és jelenleg Los Angelesben él a családjával. Reménytelenül romantikus alkat, aki hisz abban, hogy egyetlen pillanat alatt beleszerethetünk valakibe, és ez a szerelem örökké tarthat.

Dönts okosan Book Tag

Sziasztok! :) 
Most egy Book Tag-et hoztam Nektek, amire Pandalány hívott ki, amit ezúton is köszönök neki! Nálam ritkán láttok Book Tag-et, viszont ez most nagyon megtetszett, mivel ez egy "húzogatós" játék.
A lényege, hogy 30 karaktert kell felírni kis cetlikre. 15 kérdés van, minden kérdésnél 2-2 cetlit húzunk, és döntünk, hogy melyik szereplőt választanánk bizonyos esetekben. Én is úgy csináltam, mint Judit, hogy 15 férfi és 15 női karaktert írtam fel. A fiúkat könnyebb volt összeszedni, mint a lányokat! :D

Böszörményi Gyula: Bitó és borostyán (#3,5 Ambrózy báró esetei)

A hölgyé a terep! 

1900. december 10., este. A Keleti indóházból útra kel az 502-es Budapest–Predeal–Bukarest vonalon közlekedő éjszakai járat, hálókocsijában a híres magánzó detektív, Ambrózy báró tanítványával, Hangay Mili kisasszonnyal, akit szigorú mestere épp száműzetésre ítélt a székesfővárosból. A fényűző, első osztályú kocsikban csupa előkelő, jómódú, kiváló modorú hölgy és úr utazik, akik legrémesebb álmaikban sem gondolnák, hogy mire megérkeznek, az egész Monarchiában csak úgy emlegetik majd az 502-es járatot, mint „a fagyos éjszakában száguldó véres szerelvényt”. 

Az új Ambrózy-történet az Ármány és kézfogó című regény idejében játszódik, és Hangay Mili kisasszony első önállóan felderített bűnügyét meséli el.

Böszörményi Gyula: Ármány és kézfogó (#3 Ambrózy báró esetei)

A naptár 1900-ról lassanként 1901-re vált, miként a négy esztendővel korábban elrabolt Hangay Emma ügye is hátborzongató fordulatot vesz. Ambrózy báró, az Osztrák-Magyar Monarchia első magándetektívje és hű segítőtársa, Mili kisasszony új nyomra lel, ám az ösvény, melyre ezáltal lépnek, sokkal tüskésebb, nyaktörőbb és veszélyesebb, mint azt bármelyikük is sejtené. Vajon a morc báró miért válik egyre titokzatosabbá, sőt, kegyetlenné és gonosszá azokkal szemben, akik szeretik, s hogyan lesz képes mindezt Mili kisasszony elviselni? Mit rejt a Magyar utcai ház, miért lop lovat Mück Márika, kinek vall szerelmet Tarján Vili, és hány holttest kell még ahhoz, hogy a háttérben működő gonosztevők nehéz vasba veressenek?
A békebeli bűn- és szívügyek, melyek a Leányrablás Budapesten és A Rudnay-gyilkosságok című regényekben még homályban maradtak, most végre tán megoldásra lelnek.

Top 10 Csütörtök (#13) - Top 10 őszi borítók

Sziasztok! :)

Egy újabb top 10-es listát hoztam nektek, amiben ezúttal az évszakhoz igazodva, a legszebb őszi borítókat szedtem össze.
Van köztük sok magyar és néhány külföldi is, de számomra ők tetszenek a legjobban, és örülök, hogy a polcomon vannak, vagy éppen várom, hogy megjelenjenek. :)

Lássuk, miket választottam!



Cristie Andrews Lane: The First - Az első

Malorie ​lassan betölti a tizennyolcadik életévét, amikor az ereje kiteljesedik, és ha az ellenségei rátalálnak, élete végéig vérrabszolgaságra ítélhetik. Évszázadok óta védik az olyan természetfeletti lényeket, mint ő, de ez semmire sem garancia, hiszen a lány csak remélheti, hogy furcsa álmai nem a valóságot tükrözik. Biztonsága érdekében kénytelen szüleivel egy kisvárosba költözni. Ekkor lépnek életébe az Emerson testvérek, akik a szomszédos farmon élnek. A megismerkedésük nem éppen a legjobb módon indul, ugyanis Malorie-nak nagyon is fel van vágva a nyelve, az egyik Emerson fiúnak pedig nem tetszik a lány ellenséges viselkedése.

Vajon hogy alakul Malorieélete az új városkában?
Összebarátkozik a fiúkkal, netán szerelem is kialakul közte, és valamelyik Emerson között?
Sikerül megvédeni a lányt az ellenségtől?
Mit jelentenek a furcsa álmok, és milyen hatással lesznek a fiatalok életére?

K. A. Tucker: In her wake - Sodrás (#0,5 Tíz apró lélegzet)

FIGYELEM! A FÜLSZÖVEG ÉS AZ ÉRTÉKELÉS SPOILERT TARTALMAZHAT AZ ELSŐ RÉSZRE!

Cole ​Reynoldsnak mindene megvolt. Mígnem egy este borzalmas, végzetes hibát követett el… és mindent elveszített.

Mikor egy alkoholmámoros egyetemi buli hat ember halálával végződik, Cole-nak fel kell dolgoznia a tragédiában játszott szerepét. Ilyen esetben általában támaszkodhatna a legjobb barátaira – azokra, akik gyakorlatilag azóta vele vannak, hogy megtanult járni. Csakhogy ők meghaltak. És ami még ennél is rosszabb: valahol egy kórházi ágyban egy tizenhat éves lány fekszik összetört testtel, akitől az egész életét elragadták, hála egy rekesz sörnek és egy kocsikulcsnak.

Mindenki azt mondogatja Cole-nak, tudják, hogy amit tett, nem volt szándékos, ő mégis folyton magán érzi tekintetük súlyát, és hallja a suttogásukat a háta mögött. A srác mindezek mellett a borzalmas bűntudattól sem képes megszabadulni, ami mindig rátör, valahányszor csak a lányra gondol, aki még csak a kórterme közelébe sem engedi őt, hogy Cole bocsánatot kérhessen. Ahogy telnek a hónapok, és Cole-on egyre jobban elhatalmasodik a bűntudat és a magány, a fiú markából kezd minden kicsúszni, ami valaha is fontos volt a számára: az egyetem, a barátnője, a jövője. Az élete. Ám Cole-nak előbb le kell érnie a gödör legaljára, hogy rájöjjön, van még kiút személyes poklából: a megbocsátás. 

Csak még egy könyvet! - Szeptemberi forduló

Sziasztok! :)
Újabb hónap telt el, beléptünk az őszbe, új fejezetet nyitottunk életünk könyvébe. Viszont az olvasás nem maradhat el továbbra sem, ezért Pandalánnyal újabb témát ötlöttünk ki a szeptemberi fordulóra.
Az ősz minden könyvmoly számára egy nagyon izgalmas időszak, hiszen ilyenkor rengeteg új könyv jelenik meg. Mi is már majd' kiugrunk a bőrünkből, annyira várjuk az újdonságokat, és már előre sajnáljuk a pénztárcánkat. Azonban már eltelt majdnem egy egész év, mióta megnyitottam a blogom és amióta ismerjük egymást Judittal, ezért úgy gondoltuk, hogy a szeptemberi témánk az újraolvasás lesz. Kicsit nosztalgiázni szeretnénk a régen olvasott kedvenceinkkel. :) Lássuk melyek ezek a könyvek!

Rachel Abbott: Aludj jól

Meddig mennél el a szeretteidért?
Amikor Olivia Brookes felhívja a rendőrséget, hogy bejelentse férje és gyermekei eltűnését, azt hiszi, soha többé nem látja viszont őket. Okkal fél a legrosszabbtól, hiszen nem ez az első tragédia, amit átél.
Most, két esztendővel később, Tom Douglas főfelügyelőt ismét ehhez a családhoz küldik nyomozni, ám ezúttal Oliiva tűnt el. Minden bizonyíték arra utal, hogy reggel még az otthonában tartózkodott kocsija a garázsban áll, pénztárcája a konyhaasztalon heverő táskájában van.
A rendőrség el akarja rendelni Olivia keresését, de a családtagok összes fényképét eltávolították a fotóalbumokból, számítógépekből, telefonokból.
Aztán meglátják a vért.
Vajon a múlt utolérte Oliviát?
Aludj jól ha tudsz. Sosem tudhatod, ki figyel…

Mary E. Pearson: Az árulás szépsége (#3 A Fennmaradottak krónikái)

FIGYELEM! A FÜLSZÖVEG SPOILERT TARTALMAZHAT AZ ELŐZŐ RÉSZRE!

Lia túlélte Vendát – de a Morrighan elpusztítására törekvő gonosz erő is életben maradt, és csak a hercegnő állíthatja meg.
A közelgő háború miatt Liának nincs más választása, magára kell öltenie az Első Leány, a katona – és a vezér – szerepét. Amikor megpróbálja figyelmeztetni Morrighant, összekülönbözik Rafe-fel, és nem tudja, megbízhat-e Kadenben, aki követte őt.
A Fennmaradottak krónikájának fináléjában árulókat kell leleplezni, áldozatokat kell hozni, és végre kell hajtani a lehetetlent, mert valamennyi királyság sorsa a tét.


A kötet tartalmazza a birodalmak múltját elbeszélő történetet, a Morrighant is.

Goodbye Summer - Hello Autumn! :)



Sziasztok! :)

Véget ért a nyár, beköszöntött az ősz, ezért én is szeretném méltón lezárni a nyarat, és felkészülni az őszre.
Készítettem Nektek egy bejegyzést, amelyben összefoglalom a nyaram, persze könyvekkel kapcsolatban, valamint egy kicsit beszélek az őszi terveimről is. :)

Ha érdekel titeket, olvassatok tovább!








Mary E. Pearson: Az árulás szíve (#2 A Fennmaradottak krónikái)

FIGYELEM! A FÜLSZÖVEG ÉS AZ ÉRTÉKELÉS SPOILERT TARTALMAZHAT AZ ELŐZŐ RÉSZRE!

Egy hercegnő keresi a helyét az újjászületett világban.
A Venda barbár birodalmában foglyul esett Lia és Rafe számára alig van esély a menekülésre. Kaden, hogy megmentse Liát, akit korábban meg kellett volna ölnie, most azt állítja, hogy a hercegnő különleges adottságot birtokol – ez pedig felkelti a vendai komizár érdeklődését.
Semmi sem fekete vagy fehér többé. Rafe hazudott Liának, ám feláldozta a szabadságát, hogy megvédje. Kaden az életére tört, most mégis megmenti. A vendaiakról pedig, akiket Lia világéletében barbárnak hitt, kiderül, hogy távolról sem azok.

Liának meg kell küzdenie a neveltetésével, az adottságával és saját érzéseivel, miközben veszedelmes játékba fog az ellenséges főváros szívében… és döntései mindörökre megváltoztatják hazája, Morrighan és a saját sorsát.

Hajdú Antal Zsuzsanna: Utánad | Borító-, fülszöveg leplezés + EXKLUZÍV RÉSZLET!

Sziasztok! :)

Mára is izgalmas és fantasztikus híreket hoztam!

Hajdú Antal Zsuzsanna végzettségét tekintve magyar nyelv és irodalom–pedagógia szakos tanár, a Léggömbök című ifjúsági regény elsőkötetes szerzője. A Léggömbök című könyve 2017-ben bekerült a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanítóképző karának tananyagába. A betűk szerelmese; szeret szétcincálni és újra összerakni mindent, ami szöveg. Hobbija az írás és korrektúrázás mellett a kínai gyógyászat. Imádja az állatokat, a jó vígjátékokat és a tengert. 

Dorka történetét folytatja az Utánad című könyvében, amely a sorozat második kötete immár. 

Most pedig lássuk, milyen lett a borító, mit ígér nekünk a fülszöveg, valamint egy kis szuper részletet is hozhattam Nektek az írónőnek köszönhetően! :)

R. Kelényi Angelika: Bűnös örömök városa - EXKLUZÍV RÉSZLET!!! -

1610-ben, ​egy borzalmas évet maga mögött hagyva, Fabricius Flóra kénytelen Velencébe utazni. A bűnös örömök városába érve egy ismert és az urak által gyakran látogatott házban találja magát. Vendéglátója nem más, mint a híres kurtizán, megmentőjének édesanyja.
Velence urai hamarosan versengeni kezdenek az ártatlan lány kegyeiért, ám ő csupán egyetlen férfi után vágyakozik, Lorenzo Marianit azonban nem könnyű örökre rabul ejteni.
Flóra úgy dönt, segít neki egy gyilkosság leleplezésében, noha az áldozatot egy cseppet sem szívlelte.
A szálak a legmagasabb körökbe, a Collegió tagjai közé vezetnek, akik közül a legfiatalabb consiglieri bármit megadna, hogy a szép magyar lányt a magáénak tudhassa.
Képes lesz-e Flóra ellenállni a gazdagság és a hatalom csábításának?

R. Kelényi Angelika, Az ártatlan című könyve második részében, egy izgalmas, kalandos és romantikus utazásra invitálja az olvasókat a 17. század Velencéjébe. Ahogy azt már megszokhattuk, a regény története a hatalom, a vágy, a bűn és a szerelem gyilkos kombinációja, történelmi korba ágyazva.

Mary E. Pearson: Az árulás csókja (#1 A Fennmaradottak krónikái)

EGY HERCEGNŐ KERESI A HELYÉT AZ ÚJJÁSZÜLETETT VILÁGBAN.

Megszökik az esküvője napján. Ősi iratokat lop el a kancellár titkos gyűjteményéből. A saját apja küld fejvadászokat utána.
Ő Lia hercegnő, Morrighan Királyságának Első Leánya.
Morrighan Királyságának rendjét hagyományok és egy letűnt világ történetei szabják meg, de bizonyos hagyományoknak Lia nem hajlandó engedelmeskedni. Az elrendezett házasság elől menekülő és új életre vágyó lány az esküvője reggelén egy távoli halászfaluba szökik. Egy fogadóban talál munkát, ahová hamarosan két idegen érkezik, de Lia mit sem tud arról, hogy egyikük az elhagyott herceg, a másik pedig egy ellene küldött orgyilkos.
Megtévesztés és árulás szövi hálóját a három fiatal köré, és Lia veszedelmes titkokra bukkan, amelyek elpusztíthatják a világát. A titkokon túl azonban olyasmit is talál, amire nem számított – szerelmet.

Top 10 Csütörtök (#12) - Könyves világok, amelyben szívesen élnének a könyvmolyok

Sziasztok! :)
Végre újra rászántam magam, hogy készítsek egy Top 10-es listát, mostanában kicsit megfogyatkozott a rovat, de ma hoztam nektek egy olyan listát, amelyről mindannyian álmodozunk egy kicsit olvasás közben. Ez pedig nem más, mint hogy "bárcsak teleportálhatnék ebbe meg abba a könyves világba". Most növekvő sorrendet állítottam fel, remélem mindannyian találtok egy olyan világot a felsoroltak között, ahova ti is elmennétek. Kommentben várom melyik pont volt ez a világ, illetve ha nem soroltam fel, azt is írjátok meg nyugodtan, Ti hova mennétek, ha lehetne. :)

Őszi könyvhullás - avagy ők várhatóak ősszel

Sziasztok! :)

A mai napon egy igazán szuper bejegyzést hoztam Nektek! Megkérdeztem a kedvenc kiadóimat, hogy milyen könyvekkel készülnek az őszre, és szerencsére nem lesz hiányunk a jobbnál jobb olvasmányokból. Hiszen mi is lehetne jobb, mint nézni a lehulló színes faleveleket, miközben az ablaknál ülsz, hallgatod az eső kopogását, kortyolgatsz egy csésze forró teát és közben egy fantasztikus könyvet olvasol? Legalábbis a könyvmolyok számára ez a tökéletes nap definíciója. :)

Lássuk tehát, melyek ezek a kiadók, és hogy miket hoznak nekünk idén ősszel, amiket már tűkön ülve várunk! :)

Brittainy C. Cherry: Csendfolyó


Gyerekként szerettek egymásba, ám egy szörnyű élmény rányomja bélyegét a lány életére. Elég erős-e a szerelem ahhoz, hogy leküzdjék a múlt árnyait, amelyek rátelepednek a kapcsolatukra? Brooks és Maggie May szeretik egymást...de nem szeretik önmagukat. Szívbe markoló történetük megszegett ígéretekről, szerelemről, életről és halálról szól, azoknak, akik sodródnak a hullámokkal, és azoknak, akik mellett lehorgonyozhatnak.

Brittainy C. Cherry ELEMENTS - sorozata már milliók szívéhez talált utat. Engedd be te is!






"A fejemben pörög a film, én meg leírom…" - Interjú R. Kelényi Angelika írónővel!

Sziasztok! :)

R. Kelényi Angelika a www.nokorszak.hu főszerkesztője. Kilenc  könyve jelent meg az Álomgyár Kiadónál. Eddig még csak Az ártatlan című könyvét olvastam, amely idén tavasszal jelent meg, viszont ez egyből levett a lábamról. 
Ezért is szerettem volna készíteni egy interjút az írónővel, hogy én is, és ti is jobban megismerjétek mind őt, mind a munkásságát! J






ELŐOLVASÁS: Kékesi Dóra: A holnap érintése

Sziasztok! :)

Nemrégiben felkért az Álomgyár kiadó, hogy olvassak elő számukra, és két könyv közül lehetett választani. Én rögtön lecsaptam erre a könyvre, mert a cím, és a rövid leírás rögtön megfogott. Erről a kis könyvecskéről szeretnék most nektek mesélni, mert én nagyon-nagyon szerettem, és remélem ti is szeretitek majd.

Magyarországon játszódó, gyönyörűséges szerelmi történet, egy kicsit történelmi háttérrel vegyítve.

Ezúton is nagyon szépen köszönöm a lehetőséget a kiadónak!






Mia Sheridan: Stinger - A skorpió fullánkja

Grace Hamilton az a lány, akinek mindig van egy terve. Pontosan tudja, merre tart az élete, és büszke magára, amiért mindig célt ér. Még sohasem lépte át a határokat, nem foglalkozott a saját vágyaival, és azzal sem, hogy kinek akar ennyire megfelelni.

Ám egyszer csak találkozott Vele…

Carson Stinger semmilyen szabályt nem tart be, csakis a sajátját. A felnőtt szórakoztatóiparban dolgozva mit sem törődik vele, hogy mit gondolnak róla mások. Egyik napról a másikra él, cél és terv nélkül. Tudja, mit akarnak tőle a nők, és azt hiszi, csupán ennyit is tud nyújtani nekik.

Ám egyszer csak találkozott Vele…

Miután a sors arra kényszerítette őket, hogy összezárva töltsenek el néhány órát, mindketten megváltoznak. Ám két olyan ember számára, akiknek találkozniuk sem lett volna szabad, lehetetlen felülemelkedni a teljesen különböző valóságuk határain.

Legalábbis egyelőre…

Lisa Kleypas: Az ördög télen/Botrány tavasszal

Sziasztok! :)

Úgy döntöttem, hogy ezt a két részt egy bejegyzésben hoznám, hiszen összetartoznak, és nagyon gyönyörűen mutatnak egymás mellett, amint a képen is láthatjátok :)
Egy fantasztikusan megírt történelmi romantikus könyvet tarthattam a kezemben, és örülök, hogy egy kicsit elmerülhettem ebben a világban, kikapcsolódást nyújtott a szürke hétköznapokra!
Kleypas nagyon ért ehhez a műfajhoz, a romantika kedvelőknek kifejezetten ajánlom. :)
A könyveket külön-külön bemutatom és értékelem, ha érdekel, olvass tovább!


Sienna Cole: Négyszáz nap szabadság

Dena egy jó nevű londoni reklámügynökségnél dolgozik, és minden vágya, hogy fényes karriert fusson be a szakmájában. A barátja épp arra készül, hogy megkéri a kezét, Dena azonban hallani sem akar a házasságról. Jason a cég nőcsábásza, igazi életművész, akinek mindig lapul egy vicc a tarsolyában. A bohócjelmez mögött azonban régi sérelmek lappanganak. A hallgatag és megközelíthetetlen Patrick áll az ügynökség élén, és egy nap ő örökli az egész reklámbirodalmat. Házassága zátonyra fut, mikor megtudja, hogy a felesége megcsalja.
Mindhármuk élete gyökeres fordulatot vesz, amikor egy ártatlannak induló hétvégi kiruccanás szenvedélyes afférba torkollik. A rendhagyó, titkos viszony felforgatja mindennapjaikat, melyek már egyikük számára sem ígérnek boldogságot. Úgy határoznak, belevágnak életük legnagyobb kalandjába, hogy megtalálják és megtapasztalják a mindannyiuk által áhított szabadságot.
De vajon van-e létjogosultsága egy ilyen kapcsolatnak? Létezik-e korlátlan szabadság? És ha igen, hol kell keresni? Meg lehet-e szabadulni a múlt árnyaitól?
Sienna Cole szenvedéllyel és drámával tűzdelt romantikus története ezekre a kérdésekre keresi a választ, miközben az utazás nemcsak lélegzetelállító tájakra kalauzol, de a lélek legmélyebb bugyraiba is elvezet.

Csak még egy könyvet! - Augusztusi forduló

Sziasztok! :)

Újra itt vagyok a Csak még egy könyvet! című rovattal, amit Pandalánnyal közösen ötleteltünk ki. Ez a rovat azért jött létre, hogy jobban megismerkedhessünk új könyves műfajokkal, hogy kicsit kimozduljunk a komfortzónánkból.
Az e havi témánk egyszer már volt terítéken, de akkor egy másik műfajjal együtt emlegettük, és végül nem is az lett a kiválasztott.
De nézzük, melyik is ez a téma, és mi lett az én kiválasztott könyvem. :)


Kresley Cole: Endless Knight - Végtelen lovag (#2 Arkánum Krónikák)

Néhány évszázadonként eljön az idő, amikor a tarot kártya lapjai életre kelnek, hogy megküzdjenek egymással, életre-halálra.

– Minden játékban végzett velem?
– Nem mindben. De a Lótusz Hölgye akkor is meghalt.
– Vagyis mások öltek meg… Nyertem már játékot? – Azt kívántam, bárcsak ne tudnám meg. – Hányszor?
Matthew habozott.
– Többet, mint bárki más előtte. Vagy azóta.
Akkor gyilkosságban rekordtartó vagyok. Nem csoda, ha Selena annyira aggódik, amikor új Arkánumokkal találkozunk. Mindenkinek rám fáj a foga.
– Ki kapott el?
Matthew a kezét nézte. Téma lezárva.
– Akkor azt áruld el legalább, hogy a Halál hányszor kapott el!
– Ez a Halál? Az utolsó három játékban kétszer. – Matthew barna szeme elkomorodott, amikor hozzátette: – Gyakorlat teszi a mestert. 


Tegyél fel mindent egy lapra!

Elle Kennedy: The Mistake - A baklövés (#2 Off-Campus)

A srác nem csak a pályán szeret játszani…
Az egyetemista John Logan bármelyik lányt megkaphatja. A hokicsapat sztárjaként az élete csupa buli és csajozás, ám lefegyverző mosolya és laza stílusa valójában csak álca, amivel a diploma után rá váró évek miatti keserűségét leplezi. Szexi kalandja az elsőéves Grace Iversszel egy időre feledteti vele a gondokat, de egy meggondolatlan lépés miatt elveszíti a lányt, és utána kemény erőfeszítéseket kell tennie, hogy bebizonyítsa, megérdemel egy második esélyt.
De ezúttal kemény ellenféllel találja szemben magát…
A rosszul sikerült első év után Grace immár idősebben és érettebben tér vissza a Briar Egyetemre. Úgy érzi, végre sikerült elfelejtenie a nagyképű hokist, akinek majdnem odaadta a szüzességét. Már nem az a szende, csendes kislány, akit Logan annak idején megismert. Ha a srác azt hiszi, hogy ő is engedelmesen hanyatt vágódik neki, mint a többi csaj, hát nagyon téved. Ha vissza akarja kapni, küzdjön meg érte! Ezúttal Grace veszi kezébe az irányítást… és nem lesz szívbajos. 

Nicola Yoon: Minden, minden

Nagyon ​ritka, de nagyon híres betegségben szenvedek. Gyakorlatilag az egész világra allergiás vagyok. Sosem lépek ki a házból. Már tizenhét éve. Csak anyu és az ápolónőm, Carla van itt velem.
Aztán egy napon egy költöztető cég teherautója áll meg a szomszéd ház előtt. Kinézek az ablakomon, és akkor meglátom őt. Magas, vékony, és csak feketét visel – fekete a pólója, a nadrágja, az edzőcipője, sőt még a kötött sapkája is, ami alól egyáltalán nem lóg ki a haja. Észreveszi, hogy őt figyelem, és megakad rajtam a tekintete. Csak nézzük egymást. Olly a neve.
Lehet, hogy nem lehet megjósolni a jövőt, de azért ezt-azt mégis meg lehet. Például nagyjából biztos vagyok benne, hogy bele fogok szeretni Ollyba. És szinte biztos, hogy annak katasztrófa lesz a vége.

Fern Michaels: Kesztyűs kézzel (#1 Sisterhood)

A ​szórakoztatóan izgalmas sorozat első darabja egy csapat különleges nő nyomába ered, akik elhatározzák, hogy lépésről lépésre kivívják a maguk igazát. Nikki Quinnt felfoghatatlan csapás éri, amikor legjobb barátnője, Barbara egy cserbenhagyásos gázolás áldozata lesz, a gázoló ráadásul diplomáciai mentességet élvez. De míg Nikkinek ott van a munkája és a szereleme – a helyettes államügyész Jack Emery –, addig Barbara anyjának, Myrának semmi nem marad, amiért érdemes lenne élnie. A bosszúvágy és a harag poklában vergődve Myra már-már egészen elemészti magát, amikor… egy nap a tévéhíradóban megpillantja Marie Lewellent, akinek a lánya egy gyilkosság áldozata lett. Az asszony saját kezébe veszi a bíráskodást, és lelövi a lánya gyilkosát. Myra fejében ekkor megszületik a gondolat, és egy hónap múlva Nikkivel összetoboroznak egy női csapatot, amelynek tagjaiban egyvalami közös: kivetette őket magából az amerikai igazságszolgáltatási rendszer. A lesújtott lányok azonban nem törnek meg, sőt, készen állnak rá, hogy felvegyék a harcot a sorsukkal, és elégtételt vegyenek a bűnösökön.
Elsőként Kathryn, a kamionsofőr ügyét veszik kézbe. Kathrynt sok éve megerőszakolta három motoros egy autópálya menti parkolóban, miközben mozgásképtelen férje tehetetlenül végignézte a kamionból. A szövetségbe tömörülő nők kidolgozzák a bosszút, de mivel a széthúzás is felüti köztük a fejét, megjósolhatatlan, hogy működni fog-e terv – mígnem elérkezik az igazság pillanata.

R. Kelényi Angelika: A grófnő árnyékában (#1 Az ártatlan)

1609 októberében Fabricius Flóra, a pozsonyi orvos lánya Báthory Erzsébet udvarába érkezik, hogy megkeresse eltűnt nővérét. Ha tudta volna, mi vár rá, talán útnak sem indul.
Ám hamarosan megtanulja, semmi sem az, aminek látszik, és semmi sem biztos, csak a halál. Ki mozgatja vajon a szálakat? Ki az, aki befolyásolja az eseményeket, és a gyilkolástól sem riad vissza?
Minden erejére szüksége van, hogy legyőzze az akadályokat és kibogozza a sötét titkot, melyet a csejtei vár falai rejtenek.
Egyetlen emberre számíthat csupán, az Itáliából érkezett, kétes jellemű, mégis rendkívül vonzó férfira, akiről azt sem tudja pontosan, hogy kicsoda, és azt sem, miért segít neki.


R. Kelényi Angelika, Terézanyu-díjas írónő 17. század elején játszódó regénye kalandos, izgalmas, és vérfagyasztó történetet mesél el. Ahogy azt már megszokhattuk, írása nem nélkülözi a romantikát, a politikai cselszövést és a korhű történelmi háttér megjelenítését sem.

Interjú P. C. Harris írónővel!


P. C. Harris – azaz Csiki Enikő – Bristolban élő magyar írónő. Első regénye, az Árnyoldal 2016-ban jelent meg az Álomgyár kiadó gondozásában. Jelenleg a következő regényén dolgozik, amely remélhetőleg hamarosan napvilágot lát, és újra elkápráztathatja az olvasóit.