Mia Sheridan: Stinger - A skorpió fullánkja

Grace Hamilton az a lány, akinek mindig van egy terve. Pontosan tudja, merre tart az élete, és büszke magára, amiért mindig célt ér. Még sohasem lépte át a határokat, nem foglalkozott a saját vágyaival, és azzal sem, hogy kinek akar ennyire megfelelni.

Ám egyszer csak találkozott Vele…

Carson Stinger semmilyen szabályt nem tart be, csakis a sajátját. A felnőtt szórakoztatóiparban dolgozva mit sem törődik vele, hogy mit gondolnak róla mások. Egyik napról a másikra él, cél és terv nélkül. Tudja, mit akarnak tőle a nők, és azt hiszi, csupán ennyit is tud nyújtani nekik.

Ám egyszer csak találkozott Vele…

Miután a sors arra kényszerítette őket, hogy összezárva töltsenek el néhány órát, mindketten megváltoznak. Ám két olyan ember számára, akiknek találkozniuk sem lett volna szabad, lehetetlen felülemelkedni a teljesen különböző valóságuk határain.

Legalábbis egyelőre…


Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2016
Oldalszám: 424
Fordító: Sándor Alexandra Valéria

❉❉❉


Nagyon régóta várt már ez a könyvecske arra, hogy kézbe vegyem, és elolvassam. Valamelyik nap pedig egyszerűen csak úgy vonzott, hogy "olvass el végre", mivel egy ideje a polcomon állt. De a csodálatos borító és a kíváncsiság megtette hatását, végül ő került sorra az olvasási listámon. 

Érdekes volt, hogy rögtön a közepébe vágunk az eseményekbe, egyből Las Vegasban voltunk a Jogi Konferencián, amelyre Grace elutazott. Ezzel egy időben kerül megrendezésre ugyanúgy a Bellaggio-ban a Felnőttfilm Konferencia is, amelyen a másik főszereplőnk vett részt. Egy kis
Az elválás után mindketten fájó szívvel térnek vissza a mindennapokba, és igyekszenek jobb emberek lenni, főleg Carson, aki mindent megtenne azért, hogy megfeleljen a lánynak. 
szerencsétlenségnek köszönhetően összefutnak, majd egy váratlan helyzet miatt beszélgetésre és ismerkedésre vannak utalva. Grace huszonhárom éves, ügyész szeretne lenni, az édesapja miatt azonban nem ezt a pályát választotta, valamint életében még csak egy pasija volt. Carson Stinger gyökeresen másabb, mint a lány. Életét gyerekkora óta kíséri a felnőtt film szakma, és most ő is belevágott, ezért sokkal nyitottabb, nagyszájúbb és tapasztaltabb. Megrökönyödve hallja a lány tapasztalatlanságát, a vonzás tükrében pedig megegyeznek, hogy együtt töltik a hétvégét, hogy Grace megismerje a testiség gyönyöreit, Carson pedig betölthesse Grace életének második pasi címét, aki a nagy Ő előtt esedékes a lány tervei szerint. Igen ám, viszont nem számoltak azokkal az érzésekkel, amelyek hamar felbukkannak mindkettőjükben, összezavarva és megbolondítva őket. Azonban az ellentétek miatt el kell válniuk, hisz Carson nem tud semmit nyújtatni a lánynak, Grace életébe pedig nem illik bele egy felnőtt filmben szereplő férfi.

A szerelmük egy csodálatos történet, és nagyon izgultam, hogy mi lesz a vége. Azt hittem a könyv egésze Las Vegasban fog játszódni, viszont alig az első száz oldal után jött az elválás, a külön élés. Az írónő három részre osztotta a könyvet, tetszett ez a megoldás, és nagyon jó volt, hogy váltott szemszögben íródott a történet. Így megismerhettem Grace-t és Carsont is, mindkettőjük helyzetébe és életébe beleláttam. 

Ez volt az első könyvem az írónőtől, és kicsit utánaolvastam, miután letettem a könyvet, és nagyon megrendített a története. Borzasztó tragédia történt az életében, elveszítette az egyik kisbabáját, és majdnem a saját életét is, és nem nagyon látott kiutat ebből a szörnyű helyzetből, úgy érezte, hogy nincs értelme az életének. Ekkor kezdett bele az írásba, hogy kiadja az érzelmeit, és csak úgy, feltöltötte az amazon-ra, nem is gondolta, hogy olvasni fogják. Amikor megkapta a visszajelzéseket, sírva fakadt, és azóta is ontja magából a szebbnél szebb történeteket, hogy segíthessen másokon, akik szintén nehéz helyzetben vannak. Nagyon szívhez szóló üzenete van minden történetének, hogy nem vagyunk egyedül, hogy mindig van remény és kiút a sötétségből, hogy van igaz szerelem, hogy vannak gondjaink, de mégis lássuk meg az élet szebbik oldalát, és élvezzük ki, hogy megadatott nekünk a lehetőség, hogy éljünk. 

Nagyon megkedveltem mindkét főszereplőt és szurkoltam nekik, igazából a történet eleje és vége volt a legjobb. Imádtam a karácsonyi részt, nagyon romantikus volt, én is szeretnék egy pár napot eltölteni a szerelmemmel egy kis házikóban télen, ahol összebújunk, jacuzzizunk, síelünk, és csak élvezzük egymás társaságát. Ez egy gyönyörű rész volt.:)
Másik kedvenc jelenetem a liftes volt, ez nem is kérdés. Szerintem bárki szívesen beszorulna Carson Stingerrel egy liftbe ;) 

Azonban nem tudok rá teljes csillagot adni, mivel igazság szerint néha untam a könyvet. Túl könnyen tudtam letenni, tetszett a történet, mégis nekem valami hiányzott, ami lekötött volna, ami odaláncolt volna az oldalakhoz, hogy faljam a lapokat. Amikor mást csináltam, akkor sem éreztem azt a nagy késztetést, hogy már hiányzik a könyv, és hadd olvassam már, ezért is érzem úgy, hogy a gyönyörűsége ellenére, valahogy nem jött át teljesen. 

Ez természetesen nem gátol meg abban, hogy olvassak még az írónőtől, mert tetszett a fogalmazásmódja, a stílusa, nagyon jól megeleveníti a szereplőit és jól bánik az érzelmekkel. Alig várom már a következő könyvét, amelyet sok ember beharangozott már, aminek címe: Archer hangja. Várhatóan ősszel fog érkezni szintén a Könyvmolyképző kiadótól, és valószínűleg fogok róla értékelést írni Nektek. :) 

Addig is ajánlom a könyvet a romantika szerelmeseinek, mert ez tényleg egy szépséges történet néhány pikánsabb jelenettel fűszerezve, amelyet kár kihagyni. :) A könyv eléggé erotikus, szóval a 16 év feletti korosztálynak ajánlatos olvasni. 

Ha felkeltette az érdeklődésed a könyv, IDE KATTINTVA te is beszerezheted! 


Csillagos értékelés:

Kedvenc idézetek:

"Az élet vad dolog (…)"
*
"Ő lett a végzetem: az egyik pillanatban megsebez, a következőben pedig meggyógyít a szavaival, az érintésével és a mosolyával."
*
"A szerelemben nem kell mindig értelmet keresni. És pont ez benne a legszebb, a legrejtélyesebb."
*
"– Kedvenc színed?
– Kék.
– Melyik árnyalat?
– Csak maga a kibaszott kék.
– Az nem árnyalat!
– De, az."
*
"Vannak, akik idegesítően üdék tudnak lenni reggelente. Elég nehéz kedvelni az ilyeneket."


4 megjegyzés:

  1. Tetszett a kritikád ! Imádom Mia Sheridant ,ezt a könyvét is szerettem ,de mivel Archer's hangját hamarabb olvastam ami nekem mindig is a leg leg leg lesz ,én sem adtam volna 5 csillagot .Kiváncsian várom ,hogy rád miként fog hatni a könyv .

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, örülök, hogy elolvastad a bejegyzést, és hogy tetszett :) Már nagyon várom az Archer hangját, sokan dicsérték már, természetesen róla is lesz értékelés. :)

      Törlés
  2. Szívből szólsz, ezért olyan különlegesek az értékeléseid. Meghozod az ember kedvét, hogy elolvassa a könyvet, mert beszámolsz róla, de pont annyit, hogy kíváncsi legyen mindenki a részletekre. A kritikád teljes, minden megtalálható benne:
    -A könyv pozitív és negatív elemi
    -Az írónő életének rövid ismerterése
    -A történet vázlatosan, de jól körvonalazva
    -Választékosan írsz, így nincsenek ismétlések sehol, ami valljuk be, nem egy egyszerű feladat, ha arról van szó, hogy minden értékelés különbözzön egymástól, mégis látszódjon és érződjön, hogy azt Te írtad.

    Csak így tovább, nagyon profi vagy!❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Most látom csak a kommented! Hát nagyon feldobtad a napomat, köszönöm szépen! :) Rendesen meghatódtam, és köszönöm a kedves szavakat, tényleg igyekszem minden könyvet átadni úgy, ahogy bennem kavarognak az érzelmek és a gondolatok. És ilyen visszajelzésekért megéri csinálni❤

      Törlés