Jill Santopolo: A fény, amit elvesztettünk

Két ​élet. Két szerelem. Egy választás. 
Ő ihlette meg elsőként, ő indította meg és értette meg igazán. Ő lesz-e az utolsó is?
Lucy az életét megváltoztató döntés előtt áll. De mielőtt megtehetné, elölről kell elmesélnie a történetét, a közös történetüket.
Lucy és Gabe 2001. szeptember 11-én ismerkednek meg New York-ban, ahol végzősök a Columbia Egyetemen. Az a nap mindkettőjük életét örökre megváltoztatja. Együtt döntik el, hogy azt szeretnék, ha az életük jelentene valamit, igazán számítana. Amikor egy évvel később megint találkoznak, mintha a sors akarná, hogy talán egymásban találják meg az élet értelmét. De aztán Gabe fotós-újságíró lesz a Közép-Keleten, Lucyt pedig New York-hoz köti a munkája. A következő tizenhárom évben közös útjuk álmokon, vágyakon, féltékenykedéseken, megcsalásokon vezet el végül a szerelemig. A sors sodorta-e egymáshoz őket? És az ő döntésük tartja-e távol őket egymástól? Hiába választják el kontinensek őket, mindig van helyük egymás szívében.

Jill Santopolo egyedülálló első regénye egy szerelmi történet, ami Lucy és Gabe életét követi nyomon. Az ikertornyok tragédiája megváltoztatja és árnyékba borítja az életüket. Hogy tudják összeegyeztetni a szenvedélyt és a biztonságot, az álmokat és a valóságot? Gyönyörű romantikus regény az első szerelem elpusztíthatatlan erejéről.

Kiadó: XXI. Század 

Kiadás éve: 2018

Oldalszám: 336

Fordító: Szűr-Szabó Katalin

ISBN: 9786155638626

❉❉❉

Köszönet a könyvpéldányért a 21.Század Kiadónak! :)

Ami felkeltette a figyelmem először a könyvvel kapcsolatban, az a gyönyörű borító volt. Nagyon tetszik ez a csillogó, aranyozott rész, a pár az előtérben és New York körvonalai a háttérben, amely szépen elővetíti a történet főbb motívumait. Bevallom, elég nagy elvárásaim voltak a könyvvel kapcsolatban, hiszen mindenki odáig volt érte, csak úgy röpködtek a dicsérő szavak és az öt csillagok. Nos, lássuk, megugrotta-e nálam ezt a mércét.

Történetünk központjában Lucy áll, aki úgy mondja el a történet, mintha egy levelet fogalmazna a

Jill Santopolo

szerelméhez, mintha neki mesélne. Kettejük találkozása az egyetemen történik, egy tragikus napon, amelyen rengeteg élet ment tönkre. Ez a nap nem más, mint 2001. szeptember 11-e. Gabe felviszi magához Lucy-t, hogy biztonságban legyen, azonban az épület tetejéről látni lehet a hatalmas füstöt, ahol bekövetkezett a baleset. A halál közelében eltűnnek a határok, és a két fiatal egymás karjai között keres megnyugvást. Lucy érzi, hogy Gabe különleges ember, ám együttlétük mégis csak egy évvel később valósulhat meg. Közös életük tökéletes, a szerelmük lángol és Luce boldogabb mint valaha, hiszen úgy érzi, rátalált a lelki társára. Mindkettejük számára fontos a karrierjük, ami miatt egyre inkább úgy tűnik, hogy nem tudnak közös nevezőre jutni. Gabe el szeretné hagyni New York-ot, elszeretne menni a háborús övezetbe, hogy fotókat készíthessen, amelyekkel megváltoztathatja a világot. Lucy pedig a gyerekeknek készít műsort, ami őt New Yorkhoz köti. Amikor Gabe elhagyja a várost, Luce teljesen összetörik. Úgy érzi, sosem lesz már igazán boldog, vagy szerelmes, és magát hibáztatja, amiért nem ment a férfivel. De a sors útjai kifürkészhetetlenek, és néha olyan dolgok történnek, amelyekre mi magunk sem számítunk.

Egy kicsit úgy éreztem, hogy Lucy sokkal jobban szerette Gabe-t, mivel a férfi elhagyta őt a karrierje miatt és később folyamatosan hátszélnek és mentsvárnak használta a nőt, aki mindig igyekezett őt támogatni és bátorítani. Emiatt nekem nem igazán volt szimpatikus Gabe, mivel többszöri visszatérése után sem volt annyi vér a pucájában, hogy maradjon, és küzdjön a szerelméért. A látogatásaival pedig csak újra és újra feltépte a sebet, amit Lucynak okozott.
Lucy is elég érdekes karakter volt, de sokszor hozott rossz és meggondolatlan döntéseket, mindig a rosszat nézte, sosem engedte el magát, folyamatosan Gabe után sírt. Nem is értem, hogy miért nem vett erőt magán és adhatott volna egy esélyt a másik férfinak, hátha vele beteljesül az, amit annyira várt. De úgy nem lehetünk boldogak, ha állandóan hátrafelé tekingetünk, mert úgy beragadunk a múlt kapujában, és nem mozdulunk onnan.

Lucy igyekszik továbblépni egykori szerelmén, de gondolatai minduntalan visszatérnek hozzá, azon gondolkodik, milyen élete lehetne vele, hogy mennyire boldog lehetne. Amikor megismer egy másik férfit, aki megnevetteti, nehezen nyílik meg, de örül, hogy végre van egy személy, akivel újra jól érzi magát. A múlt árnyai azonban végig a lelkében maradnak, hogy a legváratlanabb pillanatban kopogjanak újra az ajtóján. Luce próbál úgy élni, hogy megtalálja a boldogságot, hogy úgy érezze, teljes az élete. De nem biztos, hogy a vágyaink, az álmaink, a karrierünk és a szerelem egy síkba terelődik, bármennyire is igyekszünk összehozni azt. 

Nem igazán tudom hova tenni a könyvet, hiszen próbált nekünk komoly, mélyről jövő gondolatokat a szemünk elé tolni az írónő, közben a karakterek miatt egy picit elveszett ez az egész. Nem éreztem közöttük azt a nagy szerelmet, amiről az írónő beszélt. Ha annyira szerették volna egymást, megoldották volna valahogy, de úgy éreztem, egyikük sem akart kompromisszumot kötni. Az együtt élés és egy kapcsolat hosszú távú fennmaradásán dolgoznia kell mindkét félnek. Nem vagyunk egyformák, a párunknak és nekünk is megvan a kis magunk világa, a vágyaink, az álmaink, a céljaink, de akkor élhet csak a kapcsolat, ha engedjük, hogy a párunk szabad legyen, ugyanakkor legyenek közös céljaink és álmaink is. Két embernek össze kell dolgoznia, meg kell értenie a másikat, hogy mindketten boldogak legyenek.

A könyvnek nagyon egyedi stílusa van, végig a lapokhoz szögezi az embert, és gyönyörű gondolatokat hív elő. A könyv elejétől érződik egyfajta melankólia, ami oldalról oldalra fokozódik, érezzük, hogy itt valami nem lesz jó...  Az írónő belekeveri a történetbe a művészetet, a színdarabokat, a könyveket és gondolkodásra késztető bölcsességeket sző a sorok közé. A szerelem a legváratlanabb pillanatban bukkan fel az életünkben, azonban nem biztos, hogy vele élhetjük le az életünket. Ez az érzés elég rossz, és örökre beivódik a szívünkbe, nem érezzük jól magunkat, és siratjuk az elszalasztott lehetőségeket. Ez a könyv megmutatja, hogy mennyire befolyásolhatja az életet egy személy, egy döntés, egy mondat, egy érzés. Megmutatja, hogy mi emberek mennyire kiszolgáltatottak vagyunk, hogy biztosan van valami felsőbb hatalom, sors, vagy Isten, ami irányítja az életünket. Nem mindenki kaphatja meg a boldog beteljesülést, amit szeretne, de találhat máshol, másban boldogságot. 

Sajnos Lucy nem éri be azzal a boldogsággal, amit a másik férfitől kap, pedig szerintem ő egy nagyon jó ember, állandóan figyel rá és meglepi a nőt, szeretettel és ajándékokkal halmozza el őt. A könyv vége is kicsit lezáratlan volt, maradt még néhány kérdésem, amelyre jó lett volna választ kapni. 

Összességében nem volt rossz könyv, egy igazi érzelmi hullámvasút, amely egyszer a magasba emel minket, máskor pedig a mélybe taszít. Tanulságos olvasmány, komoly mondanivalóval és az élet kérdéseire keresi a választ. Nekem sajnos nem jött át teljesen a lényeg, pedig nagyon szeretni akartam ezt a könyvet. Egy igazán tehetséges elsőkönyves írónőről van szó, akitől remélem, hogy fogunk még olvasni, hiszen attól, hogy ez a könyve nem tetszett, még lehet, hogy egy másikban meg fogom kapni azt az élményt és kiteljesedést, amit A fény, amit elvesztettünk-től vártam.

Ha felkeltette az érdeklődésed a könyv, IDE KATTINTVA 

te is megrendelheted! :)

Csillagos értékelés:

Kedvenc idézetek:

"Az embernek kockázatelemzést kell végeznie a kapcsolatokban. A boldogság mértékét össze kell vetnie azzal, hogy a boldogság elvesztése potenciálisan megéri-e, hogy esetleg nagyobb boldogságot találsz valaki más mellett."

*
"Néha új esélyt kapunk, hogy végigmenjünk ugyanazon az úton."

*

"Mert az igazi énünket csak azoknak mutatjuk meg, akik igazán fontosak számunkra."

*

"Mindent a saját vágyaink és megbánásaink, reményeink és félelmeink szemüvegén át látunk."

*

"– Ne feledd, hogy más a rajongás, és más a szerelem."