Rebecca Ross: A királynő felemelkedése (#1 The Queen-triológia)


Briennának ​csak két vágya van: egy sikeres vizsga, hogy hivatott lehessen, és egy pártfogó. A valeniai híres Magnalia Házban, ahol felnőtt, elvben felkészítették erre az életre. Mert vannak, akiket ösztönös tehetséggel áldott meg a sors az öt hivatás – a művészet, a zene, a színjátszás, az ékesszólás és a tudás – valamelyikével, ám Brienna csak hosszas vívódás után talált rá a magáéra, a tudásra. Így hát bekövetkezik az, amitől a legjobban félt, és nem talál magának pártfogót. Hónapokkal később váratlan fordulattal jelentkezik a reménybeli pártfogó egy kegyvesztett lord személyében. A lány kelletlenül fogadja el az ajánlatot, mert gyanakszik a lord szándékaira. Ám a történet nem ilyen egyszerű, mert javában folynak az előkészületek a valeniai királysággal rivalizáló Maevana uralkodójának megbuktatására, hogy a jogos – és varázserejű – királynőt juttassák vissza a maeván trónra. Sokan vannak az összeesküvők, köztük olyanok, akik közelebb állnak Briennához, mint azt a lány gondolná. A készülődő háborúban Briennának választania kell a hivatás és a vér szava között.


Kiadó: Maxim
Kiadás éve: 2018
Oldalszám: 380
Fordító: Bihari György
ISBN: 9789632617596
❉❉❉

Végre egy olvasmány, amely izgalmas és letehetetlen volt! A királynő felemelkedése garantáltan kihoz az olvasási válságból! Mint említettem, nagyon untam már csak a romantikus történeteket, ezért kézbe szerettem volna venni valami mást, úgyhogy ezt a könyvet választottam, és milyen jól tettem! Imádom, amikor egy író ilyen hatalmas fantáziával rendelkezik, hogy egy teljes világot épít fel és megfelelő írásmóddal tárja ezt elénk. Természetesen a királyságok közötti tájékozódásban segítségül van egy térkép (amit szintén imádok a fantasy könyveknél), hiszen a történetünk több helyen játszódik.

Valenia királyságában vagyunk, az 1500-as évek elején, Brienna tízéves korában kerül a Magnalia-
házba, ahova nagyapja "bújtatja" édesanyja halála után, nehogy megtalálja édesapja, akinek a lány még csak a nevét sem tudja. A híres, színvonalas Magnalia-ház egy 7 éves iskola, ahol 5 mesterséget tanulhatnak a tehetséges kiválasztottak. Brienna hatodikként kerül be öt másik lány mellé és mindegyik mesterséget kipróbálva végül a tudás mellett köt ki, aminek mestere Cartier, a fiatal férfiú. Amikor letelt a 7 év, a lányok tudásukat bemutatva egy pártfogóhoz kerülnek, ahol tovább folyik életük folyama, ám Brienna pártfogó nélkül maradva a nyarat is a házban tölti, immár teljesen egyedül, kétségbeesve. Ám a látomások, amelyek váratlan pillanatokban törnek rá, hatalmas titkokat rejtenek, amelyek befolyásolják életét. Egy idegen férfit hív a ház nagyasszonya a lányhoz, aki a titkokért cserébe pártfogoltságot ajánl fel számára. Brienna elfogadja az ajánlatot, de még maga sem tudja, milyen nehéz idő áll előtte.

Elég hamar magába szippantott a történet, Brienna már az elejétől fogva szimpatikus volt, Cartierrel egyetemben. A világfelépítés is csillagos ötös és a múlt történelméről is elég sokat megtudtunk, ami fontos volt a jelenleg fennálló probléma megoldásához. Imádtam, hogy Brienna egy okos, talpraesett és nagyon vagány, tökös csaj. Cartier egy kicsit titkolózós személy, akiről nem tudunk meg olyan sok mindent, mégis vonz benne valami minket is, ami miatt több közös jelenetet szeretnénk vele. 

A mellékszereplők is mind fantasztikus személyek, mindegyiküket tudod szeretni vagy épp utálni, az írónő remekül fonja be őket Brienna életébe, s lassan az ő múltja kirakós darabkái is a helyére kerülnek. A szerelmi szál halvány, nem ez áll a regény központjában, ám mégis olyan finom, amely megédesíti a történetet és teljesen a helyén érezzük, nagyon szerettem benne. 

Az elejétől fogva az írónő lassan csöpögteti az információkat és építi fel a történetet, amely egyre izgalmasabbá és érdekfeszítőbbé válik, ahogy haladunk előre. Mindig kapunk egy-egy új dolgot, amin aggódhatunk, de Rebecca Ross lazán megoldotta a helyzetet. Amit talán egy picit elrontott, az a "nagy" csatajelenet. Ezt lehetett volna kicsit bővebbre ereszteni, nem pedig pár oldal alatt lerázni, ez annyira nem tetszett, kicsit gyors volt. Emiatt nem vonok le a könyv értékéből, mert tényleg odáig voltam érte!

Összegezve egy nagyon lebilincselő történetet kaptam királyokkal, királynőkkel, intrikákkal, pici szerelemmel egy kis mágiával és jó sok izgalommal! A történet egymagában is olvasható, hiszen mondhatjuk, hogy teljesen lezárt, ám jó hír, hogy a kiadó már ősszel hozza a következő részt is, úgyhogy addig nyugodtan elolvashatjátok! :) 



Ha felkeltette az érdeklődésed a könyv, IDE KATTINTVA máris megrendelheted! :)

Csillagos értékelés:

Kedvenc idézetek:

"– Nem mondhatom meg neked, hogyan dönts, mi lenne a legjobb – folytatta. – A szívednek kell választania, Brienna. Annyit mondhatok: nem számít, milyen utat választasz, én követni foglak, akár a sötétségbe is."

*
"– Sok titkos ajtó van körülöttünk, a szemünk előtt. Csak nem vesszük a fáradtságot, hogy megleljük és kinyissuk őket."
*
"Valódi adottság segíteni másoknak, hogy másképpen lássák a világot."



1 megjegyzés: