Paullina Simons: A bronzlovas

Leningrád, 1941. A fehér éjszakák fényében még látni a város egykori nagyságát, a palotákat és sugárutakat, egy letűnt kor meséjét, abból az időből, amikor Leningrádot még Szentpétervárnak hívták.

A két lánytestvér, Tatjána és Dása egy ágyon osztoznak és egy szobában laknak bátyjukkal és szüleikkel.

Kemény és nélkülözésekkel teli életük megszokott rendje semmivé lesz, amikor 1941. június 22-én Hitler megtámadja Oroszországot. A Metanov család és Tatjána számára az élet már sosem lesz olyan, mint volt. Egy ragyogó nyári napon Tatjána megismerkedik egy Alexander nevű jóképű katonatiszttel.

A család rengeteg szenvedésen megy keresztül, ahogy Hitler seregei közelednek Leningrád felé, és az orosz tél is lassan beköszönt. Az ostromlott városban, a bombázások közepette Tatjána és Alexander elkerülhetetlenül sodródnak egymás felé, de szerelmük szétszakíthatja Tatjána családját és a kapcsolatuk mélyén lappangó titok bárki életére veszélyes lehet, aki csak tudomást szerez róla.

Kiadó: Könyvmolyképző

Kiadás éve: 2017

Oldalszám: 872

Fordító: Farkas János

❉❉❉

Nagyon szépen köszönöm a Könyvmolyképző kiadónak a könyvet! <3 

Ez a könyv teljesen letaglózza az embert. Felülteti egy hatalmas érzelmi hullámvasútra, hogy aztán sikítozva élje át a hullámhegyeket és völgyeket, miközben egyszer mosolyog, máskor a könnyeit törölgeti. Néha szétszakít, máskor összetör, porrá zúz, majd apránként újból egybe rak, hogy aztán elölről kezdje a lelked szétcincálását. 

Forrás: Pinterest

Hol is kezdjem? Hogy mi hívta fel a figyelmem a könyvnél? Talán a mérete. Ez volt az első 400-500 oldal

feletti olvasásom, és szinte egy kihívás volt, hogy vajon mennyire tudok haladni egy ilyen nagyobb terjedelmű könyvvel. Ott van még a borító, ami szintén nagyon tetszik a maga egyszerűségével és letisztultságával. Aztán a cím, amit nem értettem, de aztán a könyvet olvasva rájöttem, és úgy gondolom, hogy tökéletesen illik is hozzá. És akkor még nem is említettem a témáját, szerelem a második világháború idejében, a szinte porig rombolt Leningrád városában.

Utólag tudtam meg azt is, hogy az írónő megnyerően hiteles forrásokból dolgozott, hiszen a saját nagyszülei és szülei is itt és ebben az időben éltek, saját bőrükön tapasztalták a háború kegyetlen mindennapjait. Borzasztó volt olvasni, hogy miken mentek keresztül az emberek. El sem tudom képzelni, milyen lehet mindig éhesnek lenni, milyen lehet az, amikor napi 175 gramm kenyér a napi fejadag egy főre, amihez nem volt sokszor alapanyag sem, szóval fűrészporból, és még ki tudja miből állt össze. Hogy nem volt víz, nem volt áram, meleget sem igazán tudtak csinálni maguknak. Aztán jöttek a bombák, amik esőcseppenként hullottak az égből, egyre több és több, szétszakítva házakat, életeket, családokat. Ezeknél a részeknél folyamatosan rázott a hideg, és hálát adtam, amiért nekünk nem kell/kellett ezeket átélnünk. 

De a könyv központi témája, az a szerelem. Egy olyan szerelem, aminek nem lenne szabad léteznie, de mégsem képesek lemondani róla. Tatjána és Alexander véletlenül találkoznak, a háború kitörésének legelső napján. Első látásra szerelem volt. Szerelem? Vagy inkább egy villámcsapás, amely megmutatta, hogy "hé, itt ez az ember, és úgy érzem, különleges, figyelj rá"? Szerintem ez velünk is megesett már, és lehetséges, hogy az az ember most épp mellettünk ül. :) 

A két fiatalnak rengeteg nehézségen kell átmennie, rengeteg rosszat kell megtapasztalniuk, és nagyon sokat kell szenvedniük egymásért. Régebben máshogy mentek a dolgok, ezért nem lehettek együtt szabadon, a család fontosabb volt, és elsősorban őket kellett előnyben részesíteniük. 

Tatjána volt a legfiatalabb a családban, 17 évesen mindent neki kellett csinálnia, és ezt a családtagjai előszeretettel ki is használták. Az ő karakterét sokszor szerettem, de sokszor megráztam volna, hogy ne hagyja már magát, hogy álljon ki magáért, és hogy néha egy kicsit helyezze előrébb a saját érdekeit mások helyett. 

Alexander viszont nagyon a szívemhez nőtt. Mindig igyekezett a legjobb belátása szerint cselekedni, és mindig a legjobbat akarta és tette is Tatjánáért. Már majd' megvesztem, hogy végre találkozzanak, végre legyen néhány lopott percük, érintésük, pillantásuk és csókjuk. Akkora epekedéssel és szerelemmel voltak egymás iránt, amely tényleg egy csoda, amely a mai világban hatalmas ritkaságnak számít. És a szerelem nehéz, sokat kell érte szenvedni, tűrni, sírni és reménykedni. De megéri. Ezt mutatja az ő történetük is. 

Végig izgultam és szorítottam értük, és nagyon örültem, amikor végre egymáséi lehettek egy rövid időre, de közben szomorú is voltam, mert nem akármilyen áron kapták meg ezt a röpke boldogságot. 

És a vége...teljesen összetört. Könyvmoly létedre biztosan ismered azt az érzést, amikor azt hiszed, hogy már minden oké, minden egyenesbe jött, és már nem lesz semmi baj... és akkor jön a PUFF. Arccal a földbe csapódsz, mert az elméleted nem jött be, mindennek annyi, felfordult az egész világmindenség. 

Természetesen voltak hibái a könyvnek, például nekem néha már túl sok volt a szerelmi huzavona, néha elvoltak nyújtva úgy részek, mint a rétes tészta, de az apró hibáktól eltekintve, ez a könyv gyönyörű szép. Mind megfogalmazásban, mind mondanivalóban és történetben. Úgy gondolom, ez a történet egy gyöngyszem, a mindennapok sűrű forgatagában, a könyves világ milliónyi olvasmánya között. Ezt mindenkinek olvasnia kell. 

Igazából annyira összetett a könyv, hogy nehéz kiemelni kedvenc részt. Mindegyik tetszett valami miatt, míg valamelyik rendesen megszorongatta a lelkemet. De ha mégis választani kellene, akkor azt választanám, amikor végre kapnak egy kis privacy-t, a tónál, a háznál, az erdőben. Én is szeretnék egy kis házat az erdő közepén, közel a tóparthoz, ahol csak ketten lennénk a szerelmemmel, és nem lenne más dolgunk, csak szeretni egymást. Nem kellene aggódni, gondolkodni a múlton, a jelenen, a jövőn, hanem csak a pillanatnak élni. Ez egy csodálatos rész volt a könyvben is, megmelengette a szívem, és én magam is úsztam a boldogságban. 

Mindent egybevéve nagyon örülök, hogy a könyv megjelent magyarul, és hogy a kezembe vehettem. Örülök, hogy úgy éreztem, kell ez a könyv, és olvasnom kell, mert úgy érzem, lesz számomra mondanivalója. És lett is, és mindenki számára lesz benne mondanivaló, ami miatt majd úgy érzi, hogy megérte elolvasnom ezt a könyvet. És majd hálát adtok, amiért már elmúlt az a világ. Szörnyű érzés lehet, amikor nem lehetsz együtt a szerelmeddel, mert minden közbeszól és elhúz titeket egymástól. És az milyen lehet, amikor a szemed láttára halnak meg az emberek? Belegondolni is rossz. Szóval elég mélyre hatol a lelkedbe a történet, megvisel és örvendeztet is egyszerre. 

Tényleg tiszta szívvel ajánlom mindenkinek, aki egy gyönyörűen fájdalmas szerelmi történetet és egy igaz történeten alapult történelmi regényt szeretne olvasni.

Kedves Kiadó! Kérjük a folytatás, mert ezzel a véggel mindannyiunkat az őrültbe kergettek! :))

Ha felkeltette az érdeklődésed a könyv, IDE KATTINTVA megrendelheted! 

Csillagos értékelés:

Kedvenc idézetek:

"De ahogy te is láttad, ez a háború igazságtalan. Egy jó embernek ugyanannyi esélye van meghalni, mint egy rossznak, talán még több is."

*

"Tudod, hogy mindenkinek szüksége van valakire. Valakire, aki arra emlékeztet bennünket, hogy még mindig emberek vagyunk, és nem állatok."

*

"Tudod, a szavaknak súlya van. – Tatjána rövid hallgatás után így folytatta: – Még azoknak is, amiket nem gondolsz komolyan."

*

"Néha nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy szeretnénk, akárhogy is tervezünk, vagy bármennyire is szeretnénk, igaz?"

*

"Viszlát holdfény-dalom és lélegzetem, fehér éjszakám és arany nappalom, friss vizem és tüzem. Viszlát, és kívánom, hogy találj jobb életre, találj megnyugvást és lélegzet-visszafojtott mosolyokat, és mikor a szeretett arcod újra felragyog majd a nyugati naplementében, biztos lehetsz benne, hogy amit irántad éreztem, az nem volt hiába. Viszlát, és higgy, Tatjánám."