Corinne Michaels: Még egyszer, kérlek


Idővel igazán jó lettem abban, hogy mikor szálljak ki a játékból.
Először is: a férjem. Életem legjobb döntése volt, hogy elváltam tőle. De egyedülálló anyaként, miközben épp munkát keresek, nem könnyű kifújnom magam. Így amikor egy hírességekkel foglalkozó oldal blogger pozíciója az ölembe hullik, úgy érzem, megütöttem a főnyereményt.
Legalábbis az első megbízásig, amikor először találkoztam Noah Frazierrel, aki… gyakorlatilag meztelen volt és nedvesség csöpögött róla.
A szívem majd kiugrott a helyéről, és képtelen voltam egy épkézláb mondatot kinyögni. A szépen kidolgozott hasizma, az ellenállhatatlan vigyora és a kristálykék szeme túl tökéletes volt ahhoz, hogy igaz legyen. Úgyhogy mit tettem? Jól berúgtam és megaláztam magam, naná.
Én kész vagyok elfelejteni azt a kínos estét, miközben Noah nem szándékszik hagyni, hogy továbblépjek. Helyette inkább megszervezte, hogy egy jelentős tudósítást írjak róla, ezzel biztosítva, hogy még több időt töltsünk együtt. Egyik zavarba ejtő pillanat a másik után, egyik csók a másik után, és mielőtt megállíthattam volna magam, rájöttem, hogy belezúgtam.
De amikor bekövetkezik az elképzelhetetlen, vajon hibáztathatom-e őt, ha kiszáll a játékból?
Mit nem adnék még egy utolsó alkalomért… 


Kiadó: Álomgyár
Kiadás éve: 2018
Oldalszám: 370 oldal
Fordító: Laik Eszter
ISBN: 9786155875380

❉❉❉

Már a megjelenése előtt felkeltette a figyelmem az eszméletlenül gyönyörű borító, és már akkor tudtam, hogy KELL nekem ez a könyv. "Szerencsére" nem is egy nehéz olvasmány, könnyed, gyorsan haladós, úgyhogy szinte amint megjelent, már a kezemben is volt és nyomban el is olvastam.

Nagyon szeretem az ehhez hasonló romantikus könyveket, amelyek kikapcsolnak egy picit a zsúfolt hétköznapokon, az ilyen szerelmi történeteket, amelyek megmelengetik a szívemet ezeken a hideg estéken. Rögtön belecsöppenünk Kristin házas életének közepébe, amikor már újra csak veszekednek a férjével. Régóta megy ez, és mindig oda lyukadnak ki, hogy a nő a probléma, ő az, aki nem csinálja jól a dolgokat, és természetesen mivel már annyit hallotta ezt a férje szájából, hogy el is hiszi maga is. Kristin már sokat küzdött, de nem bírja tovább, ezért megkéri a férjét, hogy váljanak el, az ő és a gyerekeik érdekében is. Külön költözik a gyerekekkel együtt, munkát keres és próbál nem szétesni. Egy blognál kap munkát, riportereket kell készítenie hírességekkel, elsőként Noah Frazierrel, aki a barátnője párjának barátja, szóval ezt a találkát könnyű összehoznia. Igen ám, csak azzal nem számolt, hogy egy nagyon helyes, nagyon vonzó férfival találja szemben magát. Amikor hülyét csinál magából előtte, úgy gondolja, az egész munkája elúszott, de Noah megkéri, hogy menjenek el együtt ebédelni. Erős a vonzódás kettejük között, és Noah eldönti, hogy megszerzi magának Kristint. De Kristin életébe belefér vajon most egy párkapcsolat?

Egy ici-pici problémám volt csak, ez pedig az, hogy már rögtön odáig voltak egymásért. Ez nekem mindig kicsit furcsa a könyvekben, hiszen nem ismerik egymást, szinte csak megpillantották a másikat, de már akkor nagy a lángolás. Ez nem tetszett csak, mással viszont egyáltalán nem volt problémám.

Noah és Kristin párosa mesébe illő! Egyszerűen elképesztő, ahogy Noah küzd Kristinért, imádja a gyerekeit, megmutatja a boldogságot a nőnek és közben mégis önmaga marad. Egy ennivaló pasas, aki humoros, jóképű és nem a maga érdekeit helyezi előre. Igazi férfiként viselkedett minden egyes pillanatban, még akkor is, amikor hibázott. 
Kristint nagyon megszerettem, teljesen átéreztem a helyzetét. Amikor Noah-val volt, kivirult, mellette igazán boldog volt, amit már régóta megérdemelt. Végre elhitte hogy ő is egy értékes, gyönyörű, szeretetre méltó nő. A gyerekei a legfontosabbak neki, de régóta szerette volna már érezni, hogy őt is szeretik.
Scottot nagyon nem bírtam, legszívesebben megvertem volna. Ráadásul összeáll egy olyan csajjal, aki a közelébe sem ér Kristinnek. De így legalább Kristin nyert egy olyan csodálatos embert, mint Noah. Minden reményvesztett és csalódott nőnek az útjába sodornék egy ilyen fickót. :)

Egy igazi rózsaszín vattacukorfelhő ez a történet, édes és elvarázsol, és amikor vége, nem elég belőle. Engem lenyűgözött az írónő, az írásmód, a stílus, a karakterek és az egész úgy, ahogy van. Nagyon addiktív történet, biztos, hogy nem bírod letenni! 
Reménykedem, hogy a kiadó fog még nekünk könyveket hozni az írónőtől, mert első blikkre azt mondanám, ha ez a történet tetszett, a többi is fog. És hozzatok még nekünk ilyen lélegzetelállító borítókat!!! Imádom :) 

Ha felkeltette az érdeklődésed a könyv, IDE KATTINTVA te is beszerezheted!



Csillagos értékelés:

Kedvenc idézetek:

"Félelemből nem szabad kihagyni semmit."
*
"Az emberek ítélkeznek, anélkül, hogy ismernék a tényeket."
*
"Az egyetlen, amit megbánhatsz, ha nem hallgatsz a szívedre."
*
"– Hogy tudsz ennyire átkozottul tökéletes lenni? Nem lehetne csak egy icike-picike hibád? Valami, hogy ne essek teljesen beléd? Bármi. Azt reméltem, hogy legalább kicsi a farkad, de ez sem jött be.
– Elnézést, hogy csalódást okoztam – mondom, majd kitör belőlem a nevetés."
*
"Nem tudom, te leszel-e az, akinél kiköthetek, de annyit már most is tudok, hogy szeretném kideríteni."

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése