Olivia Kaspen éppen most jött rá,
hogy volt barátja, Caleb Drake elveszítette az emlékezetét. A lány eddig is
azzal tett szert kétes hírnévre, hogy előnyt kovácsol a helyzetekből.
Most
pedig döntenie kell, milyen messzire hajlandó elmenni az ex visszaszerzéséért.
Miközben Olivia valódi énje és a nem túl dicső közös múltjuk titokban
tartásával birkózik meg, akadályt jelent Caleb kattant új barátnője, Leah.
A két bestia őrült versengésbe kezd egy olyan férfiért, aki nem
emlékszik egyikükre sem. Oliviának viszont hamarosan szembe kell néznie
hazugságainak következményével…
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2014
Oldalszám: 278
Fordító: Sándor Alexandra Valéria
ISBN: 9789633738351
❉❉❉
Tarryn Fisher neve ismerős már számomra, hiszen a "F*ck Love- Kapd be, szerelem!" című könyvével engem már levett a lábamról. Őszintén, ezt a sorozatot már elég régóta kerülgetem, persze nem azért, mert féltem tőle, hanem mert begyűjtöttem a könyveket és nem egy értékelést láttam róla, amiben azt írták, hogy lesokkolta őket és hogy ez most mi is volt... Nos, ugyanígy vagyok. Sokkolt, feldühített és mégis magával ragadott.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhYQZt9VtT6Gbmf3n1hhg9u_OdNww4IxKdcMkf_KFG5vvNJLrobwCtKxQs9nRd-wL3A-qEM4Jt4J0I6YodAncwUewOD02LDffaH9wIM0ys4Hftbtnw1mVv-sJEDIPD0Kcj11c4I1AcKENl_/s320/13312527.jpg)
elutasította őt. Bármelyik lányt megkaphatta volna, de neki ő kellett, nem tudván, ezzel mennyire felforgatja a lány életét. Olivia próbált ellenállni, ám egy fogadás miatt kénytelen elmenni randira a sráccal, aki nagyon aranyos dolgokat mond és csinál. Megy a macska-egér harc közöttük egészen addig, ameddig el nem csattan egy csók, egy bizonyos medencében. A lány megijed a helyzet komolyságától és még akkor szakít a sráccal, aki elég könnyedén ott hagyja őt, s időnként más-más lány mellett bukkan fel. Olivia majd' megőrül, nem egészen így gondolta a dolgot. Kitalálja, hogy bármi áron visszaszerzi a fiút, ám végül olyan dolgokba keveredik bele, amire maga sem számított.
A jelenbe ugorva azt látjuk, hogy Olivia négy év után is imádja Calebet, akinek új, komoly barátnője van. Ám egy nap belebotlik a srácba egy lemezboltban és kiderül hogy amnéziája van, nem emlékszik semmire. Oliviában felcsillan a remény, hogy itt a lehetősége átformálni a sorsukat, új esélyt adni egy elbaltázott kapcsolatra. Ám a barátnő is teper Caleb után, a cicaharc pedig meglepően komolyra fordul. Megéri kockáztatni egy rég elveszett szerelem miatt? És ha eszébe jutnak a múlt történései? Akkor soha nem bocsátja meg Oliviának, hogy kétszer is összetörte...
Nagyon tetszett a múlt és a jelen váltakozása, ahogy megismerhettük Olivia és Caleb történetét az elejétől kezdve egészen a most-ig. A könyv teljesen életszagú, hiszen ezek a dolgok a hétköznapi emberekkel is megtörténnek. Szerelmesek lesznek, csalódnak, szakítanak, harcolnak az ex kegyeiért, megbántanak másokat. Tarryn ezért jó író, mert nem habos-babos, hollywoodi tündérmeséket ír, hanem a csúf valóságot, a szerelem fájdalmas oldalát hozza előtérbe. A szereplőket is olyan valóságosan ábrázolja, mindegyikük tele van hibákkal és őrültségekkel, mégis megkedveljük őket.
A lány tehát "kihasználja az alkalmat", hogy újra átélje a szerelmet az exével, még ha csak egy kis ideig élvezheti is, akkor is szeretné még maga mellett tudni őt egy kicsit. De vajon meddig mehetünk el a szerelem nevében? Hol van az a pont, amikor tudatosul bennünk, ideje elengedni a másikat?
A lány tehát "kihasználja az alkalmat", hogy újra átélje a szerelmet az exével, még ha csak egy kis ideig élvezheti is, akkor is szeretné még maga mellett tudni őt egy kicsit. De vajon meddig mehetünk el a szerelem nevében? Hol van az a pont, amikor tudatosul bennünk, ideje elengedni a másikat?
Olivia a "múltbéli durva hibáit" szajkózza állandóan, ami végül kiderült, hogy nem is olyan nagy dolog, esetleg csak az ő számára, mégis bántja a lelkiismeret, hogy néha igenis durva dolgokat tett meg Calebért. Nem szerettem bele a srácba, mégis úgy érzem, szeretnék még többet belőle. Leah-t pedig teljességgel, tiszta szívből utáltam. Vajon ez meg fog változni a következő kötetben?
Fogalmam sincs, de az biztos, hogy valamiért Tarryn regényei furcsán addiktívak és valamiért sokáig megmaradnak az emberben. Talán a csúf igazság miatt? Talán mert mindannyian találunk benne egy picit önmagunkból? Lehet. Addig is remélem, a kiadó fog még nekünk hozni a könyveiből, hiszen sokaknak kell még megismerniük Tarryn Fisher nevét!
Ha felkeltette az érdeklődésed a könyv, IDE KATTINTVA te is megrendelheted!
Csillagos értékelés:
Kedvenc idézetek:
"Szeretni valakit nemcsak a saját boldogságodról szól.
Akarnod kell, hogy ő boldogabb legyen nálad."
*
*
"– Úgy hiszem, hogy miután először odaadtad a szíved, sosem
kapod vissza. Az életed további részében csak úgy teszel, mintha még mindig
lenne szíved."
*
"Az élet mindig megy tovább. Még akkor is, ha csak vonszol
magával rugdosva és kiabálva."
*
"Utálom a sorsot. Egy unatkozó kis aljadék, aki nem hagyja,
hogy az emberek békében gyógyuljanak."
*
"Meglepő, mennyi mindent kibír az ember, ha nincs más
választása."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése