J.L. Armentrout: Oblivion - Feledés

Fülszöveg:

Amikor Katy Swartz a szomszédomba költözött, rögtön tudtam, hogy baj lesz. Nagy baj.

Bajra pedig igazán nincsen szükségem, hiszen nem vagyok idevalósi. A társaimmal a Luxról érkeztem a földre, egy tizenhárommilliárd fényévre lévő bolygóról. Ráadásul ha valamiben biztos vagyok, az az, hogy az emberekben nem lehet
megbízni. Félnek tőlünk. Olyasmikre vagyunk képesek, amikről ők csak álmodnak, és pokolian gyengének tűnnek mellettünk – mert azok is.

Kat azonban olyan közel kerül hozzám, mint még senki más. Akaratlanul is vágyok rá – és szeretném felhasználni a képességeimet, hogy megóvjam. Meggyengít engem, pedig én vagyok a legerősebb luxen, és az én feladatom, hogy védjem a többieket. Ez a hétköznapi lány tehát mindannyiunk végzete lehet. Hiszen a luxeneknek van egy hatalmasabb ellensége is – az arumok – akikkel szembe kell szállnom.

Ha beleszeretek Katyba – egy emberbe – nem csupán őt sodrom veszélybe. Talán mindannyiunk pusztulását okozom… de azt nem hagyhatom.

Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2015
Oldalszám: 382
Fordította: Miks-Rédai Viktória

Magával ragadó. Humoros. Szexi.

Azt hiszem, ez a három szó jellemzi legjobban ezt a kötetet, mert annyira elvarázsolt, hogy egy nap alatt befaltam, ami egy 380 oldalas könyv esetében nálam elég ritka. Már önmagában ez is azt bizonyítja, hogy Daemon mennyire piszok, hogy engem is belerángat a rosszba…,vagy éppen a jóba?! :) 

A történetről semmi újat nem tudok mondani, aki már olvasta az Obszidiánt, annak nincs benne semmi újdonság, de ettől függetlenül mégis élvezhető a regény, mivel annyira pasisan, annyira viccesen, annyira jól meg van írva, hogy még te magad is elpirulsz Daemon mondatain, nem csak Katy. 

Én már kicsit korábban, év elején olvastam az első részt, és már kezdtem elfelejteni az eseményeket, szóval jó volt újra átélni, most már egy helyes, magabiztos pasi szemszögéből is a történetet, valamint annyira melengette a szívemet, hogy hogyan alakul ki benne a közömbösségből és utálatból lassan az érzelmi szál. 

Bevallom, picit tartottam a könyvtől, mert nem mindig jön ki jól a fiú-lány szemszög, például Jamie McGuire: Gyönyörű sorscsapás című könyve eredetileg tetszett, férfi szemszögből pedig konkrétan agybajt kaptam tőle, mert teljesen ugyanaz volt a könyv, mint a női szemszög.

Na, itt ilyen nem volt, még szinte majdnem jobban élveztem Daemon mesélését, mint Kat-ét.
Persze erre az is hatással volt, hogy kaptunk néhány betekintő jelenetet, meg néhány rövid eszmecserét, ami nem volt az Obszidiánban. 

Humorban abszolút ott volt, sokszor azon kaptam magam, hogy már megint vigyorgok, mint a tejbetök, vagy épp én is harapdálom a számat, amikor valami hm… forróbb résznél járunk. Ugyanakkor cuki is volt, hogy A pasi hogyan próbálja elfojtani a fel-feltörő érzelmeit, pedig még a kívülállók is észreveszik, hogy valami vibrál a levegőben.

Egy szóval: OLVASSÁTOK! Mert tényleg nem bánjátok meg! Luxen fanoknak természetesen kötelező, és ne feledjük, hogy jön az Ónix is Daemon szemszögből, hogy még tovább olvadozhassunk..:)

Csillagos értékelés:

"– Az embernek sosem lehet túl sok könyve."

*"Vihar készült, a Cica nevű hurrikán."
*
"Az emberek mindig azt látják, amit látni akarnak, sosem azt, ami valójában a szemük előtt van."

*

"– Most hozzád vágnám ezt a könyvet, de ahhoz túlságosan tisztelem."

*

"Adam elugrott balra, épphogy elkerülve a közvetlen találatot. 

– Mi a franc? – kiáltott felháborodva. – Tönkretehetted volna a szépséges arcomat! 

Hátravetettem a fejemet. Most rajtam volt a nevetés sora. 

– Azt hiszem, ideje tükörbe nézned, ha szépségesnek hiszed! 

Andrew velem nevetett. 

– Egyformák vagyunk – rázta a fejét Adam. – Mind a kettőnket sértegetett, te hülye."