Csendes Nóra: Zápor utca - értékelés és interjú az írónővel!

Kockáztatnál ​​a szerelemért?
Két történet – két tizennyolc éves lányról.

Ötven év választja el őket egymástól, és az életük nem is lehetne különbözőbb, mégis összeköti őket valami.
Bogi félénk gimnazista, Gergő pedig igazi vagány, aki több lányt bolondított már magába, mint amennyit meg tudna számolni. De mikor a szülők baráti nyaralása egy fedél alá kényszeríti őket, Bogi meglátja a kemény külső mögött az érzékeny művészt, aki a színpadra lépve álomszerű játékával önti dallamokba a benne lakozó fájdalmat.

Vajon lehet szerelem ennyire különböző emberek között?

Gergő különleges ajánlatot kap, és Boginak döntenie kell.
Egy kemény korszak sötét éveiben, az alföldi táj varázslatos ege alatt egymásra talál két fiatal. Amikor mindkettőjüket Budapestre küldi a családja, a lány azt hiszi, végre boldogok lehetnek együtt. De a fiú többre vágyik, kiútra… és a lány kegyetlen válaszút elé kerül.
Ki ez a lány, és hogyan fonódik össze a sorsa Bogi életével?

Kiadó: Könyvmolyképző

Kiadás éve: 2016

Oldalszám: 384

Mielőtt elkezded a regényt, egy fontos tanács: Ne várj tőle túl sokat! Ez nem egy fantasy könyv, tele misztikus lényekkel, ez nem egy kalandregény, ami hosszú, vadregényes utakon vezet át, ez csak egy kis lassú folyású, aranyos, mély gondolatokkal és érzelmekkel teli csoda.

Az elején én is vártam a nagy BUMM-ot, ami kicsit felpörgeti az eseményeket, de nem jött, viszont én cseppet sem csüggedtem, mert nem is kellett ide holmi bumm, a regény viszi magával a cselekményt, a karaktereket és persze az olvasót. Volt olyan, hogy le sem bírtam tenni este, pedig már majdnem elaludtam, annyira fáradt voltam, mégis annyira beszippantott a könyv világa, hogy rosszul esett kiszakadnom belőle.

Először is szeretném megdicsérni a borítót, nekem nagyon tetszik, amilyen egyszerű, annyira gyönyörű!

A történet E/1 személyben, két párhuzamos síkon folyik, két különböző időben, két más lány szemszögéből. Az egyik lány a 60 évvel ezelőtti, 50-es évek szegényes, nyomorúságos, falusi idejében él, a másik pedig a jelenünkben. Miközben lassan alakul a történet, egyre több hasonlóságot vehetünk észre a két főszereplő hölgy között, mindketten élik a maguk kis megszokott életüket, amikor megjelenik a férfi.

Információ: Gergő hegedül a könyvben

A régebbi korban nem lehetett ám kedvünkre kedvest választani, mert voltak ott szabályok, társadalmi, politikai ellentétek, amiket nem igazán szeghettek meg, szem előtt kellett tartaniuk a családot, és annak megélhetését. Ezért is dolgozott a lány egy varrodában, s közben beleszeretett Samuba, akivel titkolniuk kellett szerelmüket, emiatt sok nehézség és akadály került az útjukba, mígnem a lánynak Pestre kellett utazni egy másik varrodába, a jobb megélhetés reményében. Természetesen kiderül, hogy Samu is éppen odatart.

Bogi, a jelenünkben éppen nyaral a Duna parton a családjával, mikor is megismeri a 23 éves Gergőt, a családjuk ismerőseit, kik között ő is ott van. Eleinte zárkózott a fiú, Bogi pedig próbálja megfejteni, hogy most akkor ő milyen ember is, mígnem egy játék során beszélgetni kezdenek, utána pedig lassan egymásba szeretnek. Bogi éppen érettségi után van, szóval ő is Pestre költözik az egyetem miatt. Micsoda véletlen, hogy Gergő és a családja is Budapesten lakik, szóval nem kell lemondaniuk a szerelmeseknek egymásról.

A Zápor utca egy jelképes összekötés a két lány között, hiszen mindketten ott laktak a maguk idejében. Nagyon sok hasonlóság van az időbeli távolság ellenére a szerelemben, mégis érződik a régi kor nehéz bélyegei, valamint a mostani idő nehézségei mindkét párnál. Gyönyörű volt olvasni, hogyan talál egymásra két ember, hogyan ismerik meg egymást, hogyan szeretnek egymásba, miket élnek át együtt. Megmutatja, hogy a szerelem fontos és értékes dolog, és hogy mi néha nem vigyázunk rá eléggé, nem küzdünk érte eléggé. Pedig az igaz szerelemért megéri! Megér minden fáradozást, fájdalmat, várakozást és csalódást, mert nincs olyan az életben, hogy mindig minden jó. Ha nem lenne valami rossz, nem értékelnénk a jót, ugyanez van a kapcsolatokban is. 

Fontos téma még a könyvben a család, bár néha ők háttérbe szorulnak, de mindkét lánynál erősen érződik, hogy nehezen tud elszakadni a családjától, és megviseli őket a költözés, de ugyanakkor mindig vissza-visszatér egy-egy gondolat az anyákkal és a rokonokkal kapcsolatban.

Ami az egész könyvet körbeöleli, az a felnőtté válás rögös útja, amivel mindkét lánynak szembe kell néznie, a saját lábukra kell állniuk, és meg kell küzdeniük a nehézségekkel is, amiket az élet az útjukba sodor.

Ki kell emelnem, hogy annyira szépen van megfogalmazva az egész könyv, hogy szinte élvezet a szememnek, ritkán látok ilyen gyönyörűen felépített mondatokat, amelyek egészen a lelkünkig hatolnak.  A stílus teljesen korhű, de mindkét lány szerepébe teljesen bele lehet élni magunkat, tetszett, hogy mindig váltakozott a szemléletmód, egyszer az egyik lányból kaptunk, utána a másikból.

A történet picit lezáratlan, nekünk kell gondolatban eldöntenünk, hogy vajon hogyan döntött Bogi, élt-e a lehetőségével. Bár én azon is picit meglepődtem, hogy ki a másik mesélő lány, én nem rá tippeltem. :)

Nyitott szemmel és lélekkel olvassátok ezt a könyvet, mert rengeteg tanulság van benne, amiket néha mi magunk is elfelejtünk, vagy magától értetődőnek vesszük. 

Csillagos értékelés:

       -Furcsa dolog a csend, olyan, mint egy tükör. Megmutatja, mi van benned.
*

        -Az ember mindig azt bántja, akit szeret.
*

       -Attól még nem múlik el, hogy nem mondjuk ki.
*

…ha láthatnánk az apró mozzanatokat, amelyek pillanatok alatt sorsokat alakítanak át, talán nem követnénk el újra és újra ugyanazokat a hibákat.

BLOG EXTRA: 

Interjú az írónővel, Csendes Nórával!

A regény a IV. Aranymosás Irodalmi Válogató nyertes műve. Az író a tizennyolc évével a kiadó legfiatalabb szerzője.Csendes Nóra 1997-ben született Kecskeméten.  Az általános iskola éveiben kezdett el meséket írni, a Zápor utca az első regénye. Szabadidejében sokat utazik, a 121. Vetéssy Géza cserkészcsapat jövendőbeli rajparancsnoka. Mikor éppen nem ír vagy cserkészkedik, akkor rajzol. Jelenleg Budapesten él, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem formatervező hallhatója.
Forrás: sorok-kozott.hu

 • Hogyan jellemeznéd magad?

Nehéz kérdés :D. Olyan ember vagyok, aki csak a szívével tud gondolkodni. Ha én boldog vagyok, akkor nagyon, de ha szenvedek, akkor haldoklom. Nincsenek átmenetek. És általában nem tudok semmit feladni vagy eltűrni, csak akkor érzem jól magam, ha küzdhetek a céljaimért (még akkor is, ha tudom, hogy amúgy semmi értelmük nincs). Haragudni se tudok, valószínűleg a halálos ellenségemnek is megbocsátanék, ha fél óráig kedves lenne velem (és ha lenne halálos ellenségem). Ezekből a tulajdonságokból vannak azért bajaim, de szeretek alkotni, és ezért ha valami fáj, abból általában lesz valami, ami másoknak jó. Még nem döntöttem el, örülök-e ennek, vagy sem, de mindegy is, mit gondolok, ilyen vagyok J.

• Hogyan született meg benned a történet? Gondoltad volna, hogy egyszer tényleg kiadják, vagy először csak a magad kedvére „írogattál”?

Eredetileg egy barátnőmmel közös projekt lett volna ez a könyv, de hamar kiderült, hogy a csapatmunka ezen a téren nem fog működni, úgyhogy maradt nálam a történet. A cselekmény akkor még egyáltalán nem volt kidolgozva, csak a két karakter ötlete született meg, amit meg is tartottam. Korábban már írtam meséket, egy-két novellát is, de ez az első regény, amibe belekezdtem. Nem voltak vele terveim, de mikor befejeztem, már sajnáltam volna a fiókban hagyni, úgyhogy elkezdtem keresgélni a lehetőségeket, így találtam meg az Aranymosás pályázatot.

• Mi volt a legrosszabb és legjobb élményed elsőkönyves íróként a munka során?

Az írás maga nagyon nagy élmény volt, főleg a vége felé, mikor kezdett összeállni a történet. Nagyon sokat adtak az előolvasóim, ahogy később a pályázaton drukkoló, ismeretlen versenytársak is. A szerkesztést is nagyon szerettem (az érettségi időszakban, a művészeti felvételi mellett majdnem megbolondultam, amíg kész nem lett, de közben nagyon-nagyon élveztem). Negatív élménynek talán a borítótervezést mondanám. Az első borító a legtöbb írónál nehéz kérdés, általában mindenkinek határozott elképzelése van, ami nem mindig összeegyeztethető a kiadó véleményével. Én se voltam egyszerű eset, de végül egy olyan borítót kaptam, ami eddig mindenkinek tetszett.

• Igaz, hogy a történet szereplői részben létező személyek?

Részben. Sokkal jobban szeretek a valóságból építkezni, akár emberekről vagy helyszínekről, akár problémákról van szó. Szerintem a valóság mindig a legizgalmasabb, és az ebből merített elemek is sokkal hitelesebbek tudnak lenni, mint a fikciók. Nyilván senki sincs száz százalékig beleírva a könyvbe, de sok külső és belső tulajdonságot átvettem, az ötvenes évek-beli szálnál pedig a nagyszüleim szinte teljes élettörténetét felhasználtam. A modern szálban is megtalálhatja magát egy-két ember, néha eszembe is jut, milyen lenne, ha egyszer csak jelentkeznének, de ilyen eddig nem történt J.

• Nagyon érdekelne, hogy van-e a könyvben olyan esemény, ami megtörtént akár veled, akár az egyik ismerősöddel?

Főleg a korábbi szálban vannak ilyenek, sok apró történetet beleírtam, amit a nagyszüleim meséltek. Az egyik nagymamám például varrónő volt, de a falu tanítója személyesen látogatta meg diákkorában a családot, hogy engedjék tovább tanulni. Sajnos ez akkoriban nem volt olyan egyértelmű, mint manapság.

Vannak olyan részek is a könyvben, amik velem történtek meg, de érdekes, hogy ezek már a könyv indulása után váltak valóra. Például mikor kitaláltam, hogy Bogi művészeti főiskolára fog járni, még közgazdásznak készültem, nem is tudtam a Formatervezés szakról, ahova végül én is jelentkeztem. Én kollégista akartam lenni, de végül én is egy néni tetőterében kötöttem ki (Róza nénivel ellentétben ő nagyon kedves), akinek ráadásul van egy hatalmas fenyőfa az udvarában J.

• Melyik rész a kedvenced a könyvből?

Nem igazán van. Nem tudom, lehet-e egy írónak kedvenc része a saját könyvéből. Van néhány rész, amit kicsit gyengébbnek érzek, másokat kicsit erősebbnek, de nem tudnám egyikre se azt mondani, hogy „na, ez az”. Ha muszáj lenne, valószínűleg olyan részeket választanék, amik nem szólnak semmiről, csak a hangulat kedvéért írtam őket. Általában nem is olvasok gyors, cselekményes könyveket, inkább az „állóvizet” szeretem, ha bele lehet süppedni egy-egy pillanatba.

• Voltak nehézségeid az írás során?

Voltak elakadások, előfordult, hogy egy-két hétre el is raktam a kéziratot, de ez főleg személyes dolgokkal függött össze. Annyit változott körülöttem akkoriban az élet, hogy néha nem tudtam, hogyan álljak hozzá, vagy akár saját magamhoz. Szerintem mondjuk ez a legtöbb tizenhatévessel előfordul J. A szomorúbb részekkel is küzdöttem, annyira beleéltem magam a szereplők konfliktusaiba, hogy egészen magamba fordultam arra az időre, amíg ezeket írtam. Bár utólag belegondolva, az egész regényírós időszakom egy hosszabb magamba fordulás volt, azóta is gondolkozom rajta, ez mennyire jó vagy nem J.

• Mit gondolsz az igaz szerelemről?

Azt, hogy a való életben nagyon ritka.

• Tervezel másik regényt is írni?

Most is írogatok, de nem tudom, ki fog-e kerülni valaha ez az írás a nyilvánosság elé. Egy bizonyos fokig izgalmas, ha a szereplőid magukra ismernek, de vannak olyan személyes történetek, amiket nem feltétlenül kell megmutatni. Vagy ki tudja, egyelőre nem tisztáztam magamban, mennyire jó vagy értékes az írói kitárulkozás. Az biztos, hogy mikor elkezdek írni, nem gondolkozom azon, ki akarom-e adatni. Ha ez lenne az első számú motivációm, nem hiszem, hogy bármi jó kijönne a kezem alól.

• Mit tanácsolnál azoknak, akik ki szeretnék adatni az egyik írásukat?

Amennyire én látom, általában az a nehezebb, hogy valaki eljusson eddig a pontig. Ha megvan az elhatározás, onnantól már egyszerű, csak menni kell és csinálni J. Ha jó az írás, ki fogják adni, ha nem jó, méltósággal tűrni kell. Arra viszont mindenkit buzdítok, hogy írjon, és nem a kiadás miatt. Nem kell minden történetnek a boltokba kerülnie, olvastam olyan sztorikat, amik kézzel, füzetekbe íródtak, vagy amiket ismerőseim küldtek el word dokumentumként. Ezek a személyes írások csak kevés embert fognak meg, de akiket igen, azokat sokszor jobban, mint egy „igazi” könyv. És még ha nem is mutatják meg senkinek, írni nagyon jó. Nincsenek benne korlátok, mindent szabad. Ilyen számítógépes játék nincs, már a Sims-et se tudom élvezni, mióta írok. És minden problémát ki lehet adni, le lehet tenni. Sokszor azzal adok értelmet az egyébként értelmetlen, igazságtalan és szomorú dolgoknak, amik történnek velem (szerencsére nem sűrűn), hogy leírom őket.

Nagyon szépen köszönöm az élményt és az interjút! További sok sikert kívánok neked mind az életben, mind az írói pályán! :)