Interjú: T. C. Lang írónővel!

Sziasztok! 
Nemrég hoztam értékelést az írónő könyvéről, ha lemaradtatok volna róla, akkor ide kattintva elolvashatjátok. Bátorkodtam felkérni az írónőt egy kis intejúra, hogy Ti is jobban megismerhessétek, és hátha kedvet kaptok egy kis kikapcsolódáshoz Tünde könyvével bekuckózva ezeken a hideg napokon. :)

Olvassátok sok szeretettel!

1. Honnan jött az ötlet a könyvhöz?

Gyerekként is élénk képzelettel rendelkeztem. Tiniként belefogtam több „regénybe”, gyöngybetűkkel, vonalas füzetbe – ahogyan kell. J Őrzöm őket, kedves emlékek. Miután megszületett a legidősebb gyermekem, egyre inkább erősödött bennem az alkotás utáni vágy. Ez hosszú hónapokig tartó folyamat volt, és nem is az írásban tört először felszínre: mécseseket és vázákat festettem. De egy-egy darab elkészülte után nem éreztem azt a fajta elégedettséget, amit vártam. Egy álmom után viszont meglódult a fantáziám, és elkezdett alakulni egy történet a fejemben. Ezt szerettem volna kiírni magamból, csak úgy, a magam örömére, illetve meg akartam akadályozni, hogy az otthon töltött idő alatt beszűküljön a szókincsem. Nem a publikálás volt az elsődleges célom.

2. Miért pont az angyalokat választottad fő témának?

Igazából ez nem is volt kérdés. Mindig is vonzódtam hozzájuk, meg úgy általában a természetfelettihez, a megmagyarázhatatlanhoz. A „Bűbájos boszorkák”-on nőttem fel, Margit Sandemo elvarázsolt a fekete szárnyú angyalaival és démonaival a „Jéghegyek népe” sorozatán keresztül, és az „Odaát”-ba is pont egy-két évvel azelőtt szőtték bele az angyali szálat, ami sokat lendített rajta.

3. Mi inspirált, ha esetleg épp nem volt további ötleted a történet kialakításához? Volt ilyen, vagy elakadás nélkül végig tudtad írni egyhuzamban a könyvet?

A kezdeti lelkesedésem néhány hónap után megcsappant, kevés időm volt írni, nem úgy haladtam, ahogyan szerettem volna, ez a kedvemet szegte, félretettem az addigi anyagot. Tavasszal viszont az „írhatnékom” feltámadt, és odaszögezett a gép elé. Ezt a pár hónapot leszámítva nem volt elakadásom, sőt, az alászállástól kezdve úgy írtam, mint egy megszállott. Általában csendben pötyögök, néha viszont inspirálóan hat rám a zene. Az egyik jelenet írásakor a Pussycat Dolls „Hush Hush” című slágerét hallgattam újra meg újra, egy másiknál pedig az Edda „Utolsó érintés”-ét, bár az adott jelenetben az utolsó érintés más kontextusban jelenik meg, mint a számban. Aki olvasta, szerintem rájön, melyik az a rész. J

Saját kép

4. Meddig dolgoztál a könyvön? Mindennap írtál, amíg be nem fejezted a történetet?

Közel két és fél évig, de ebben benne van az a pár hónap is, amikor egy karaktert sem toldottam hozzá. Ártalmatlan hobbiként tekintettem az írásra, nem is osztottam meg senkivel, min ügyködöm. Magyarul titokban írtam. J Attól függően, hogyan aludt a fiam ebéd után, egy-másfél órám jutott arra, hogy átnézzem az utolsó oldalakat és folytassam a sztorit, a hétvégék pedig egy az egyben kiestek. Amikor már láttam a végét, akkor vallottam be a férjemnek, hogy lassan könyvvé kerekedik. Nem nevetett ki. Ezt követően olykor esténként is előkaptam a gépet.

5. A szereplők kitaláltak, vagy merítettél a mindennapjaidból is a szereplők kialakításához?

Teljes mértékben kitaláltak. Elképzeltem őket, hogyan néznek ki, felruháztam őket tulajdonságokkal. Nem szerettem volna idealizálni őket, ezért lett Sarah önbizalom-hiányos és olykor kissé önző, Ronael pedig… nos ő sem tökéletes. Ügyeltem arra, hogy az elején kenetteljesen beszéljen, de ez változzon a történet előrehaladtával, ahogyan mindkettőjük jelleme is. Egy idő után önálló életre keltek, Luciferrel egyetemben. Ő ellenem is fellázadt, nem akart olyan gonosz lenni, amilyennek eredetileg szántam. A mindennapokból csupán apróságokat csempésztem bele a történetbe. Például amikor egy kialvatlan éjszaka után belenéztem a tükörbe, az jutott eszembe, hogy a „gülü szemeimmel” ijesztgetni lehetne az embereket – ezt kissé másabb körülmények között Sarah szájába adtam. J

6. Milyen érzés volt kiengedni a kezedből a kéziratot és a világ elé tárni?

Az első kiadás megjelenésekor ambivalens érzések kavarogtak bennem. Egyrészt egy álmom vált valóra: van egy könyv, amin ott díszeleg a nevem. Hihetetlen! Másrészt sem a borító, sem a belív nem egészen olyan volt, amilyennek elképzeltem. Például nem volt a könyvnek normális címnegyedíve. Eszembe se jutott, hogy nekem külön igényt kellett volna benyújtanom erre, és a kiadó sem tájékoztatott róla… Majdnem elsírtam magam. De én is követtem el hibákat. Például a kiadás költségeit a korrektúrán keresztül akartam csökkenteni. Azt hittem, elég jó helyesíró vagyok, és mások is átolvasták, biztos kigyomláltuk a hibákat. Hát nem. Ha valaki olyan sokszor olvas egy szöveget, amit maga írt, akkor a szeme egyszerűen átsiklik a hibák felett. Elég nagy pofon, amikor felcsapod a könyved, és belefutsz egybe; akkora, hogy egy életre megtanulod: korrektúráztatni márpedig kell! Eleve javított kiadásban gondolkodtam, nem is nagyon népszerűsítettem, de a folyamatot lassította, hogy időközben bővült a család, és a lányom nem pártolta a művészi ambícióimat, azaz keveset aludt ebéd után. Néhány szerzőtársam tanácsai alapján kissé átdolgoztam az „őslámpást”, illetve egy korrektor is átnézte és javította a kéziratot, a grafikus pedig új köntösbe öltöztette. Most már nyugodt szívvel tárom az olvasók elé. Persze izgulok, hogy tetszik-e nekik.

Néhány DIY munka az írónőtől. A weboldalára kattintva még többet megtalálhattok: http://tclang.blog.hu/

7. Az írás mellett mit dolgozol? Mit csinálsz a szabadidődben?

Menedzserasszisztensként dolgozom, jelenleg gyeden vagyok a harmadik gyermekemmel, úgyhogy szabadidőről legfeljebb csak álmodozhatom. J Ha tehetem, szívesen merülök el egy-egy könyvben, vagy nézek meg egy jó filmet. „Kreatívkodom” is, megosztom a blogomon a különböző DIY projektjeimet, tippjeimet, melyek közül több kikerült az Index2 címlapjára csakúgy, mint a szerzőtársaimmal készített interjúim nagy része. Szívesen segítem a munkájukat.

8. Másabb lett az életed a könyved megjelenése óta?

Nem üldöznek sikítozva az olvasók, amikor tolom az utcán a babakocsit. J A viccet félretéve, nem érzek nagy változást, legfeljebb annyit, hogy nem csak a gyerekeim miatt zsebelek be gratulációt. És több időt töltök a gép előtt, hogy megismertessem a könyvemet a potenciális olvasókkal, a célközönséggel. Mert hiába létezik, ha senki nem tud róla. Ez legalább olyan nehéz, mint papírra vetni egy történetet, ha nem nehezebb.

9. Várhatunk még tőled további könyveket? Ha igen, milyen témában?

Évekkel ezelőtt ígértem egy mesekönyvet a fiamnak, illetve még korábban belefogtam egy történetbe, azt fogom átdolgozni, és van még pár ötlet a tarsolyomban. Maradok a misztikus szerelmes, paranormális romantikus vonalnál.


Köszönöm szépen az interjút! Sok sikert kívánok a továbbiakban! :)